Matovič úgy látja, ha sok lesz a beteg, veszélybe kerülhet a gyártás

Igor Matovič
Pozsony |

A vállalatok alkalmazottainak tesztelése segíthet megvédeni az embereket a fertőzéstől, egyúttal csökkenteni a betegek számát. Ezen a téren sikeresnek mondható az állam és a magánszféra közötti együttműködés – mondta Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a nyitrai Jaguar Land Rover Slovakia (JLR) autógyárban tett pénteki látogatásakor. A vállalat 5 000 alkalmazottját tesztelte le csütörtökön és pénteken.

A kormány szigorúbb intézkedéseket vezetett be a Nyitrai járásban az új típusú koronavírus-járvány gyors terjedése miatt. A jövő hétfőtől (január 11.) az alkalmazottak csak negatív teszt felmutatása után mehetnek dolgozni. „A fertőzés megelőzése, az élet és az egészség védelme, valamint a gyárak zavartalan működése céljából van szükség a tesztelésre” – mondta Matovič. A miniszterelnök figyelmeztetett, ha túl sokan betegszenek meg, a cégek nem lesznek képesek helyettesíteni őket.

Matovič az általános országos teszteléshez hasonlította az autógyárban végzett szűrést, amit novemberben hiába javasolt. Úgy véli, az állam és a vállalatok együttműködése sikeres modell lehet.

Russell Stephen Leslie, a JLR vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a Nyitrai járásban súlyos a járványhelyzet. „Figyeltük a helyzet alakulását, és karácsony előtt úgy döntöttünk, lehetővé tesszük minden alkalmazottunknak, valamint az összes partnercégünk dolgozójának az önkéntes tesztelést” – mondta Leslie.

A járványügyi intézkedések, például az arcmaszk viselése, a szigorú higiénia szabályok betartása és a távolságtartás mellett a vállalat átszervezte az étkeztetést az üzemi konyhán, átütemezte a szüneteket, és lehetővé teszi az otthoni munkavégzést. Az igazgató tájékoztatása szerint a vállalat felkészült a következő két tesztelésre is.

A Nyitrai járás települései azért döntöttek a tömeges tesztelés mellett, mert a régióban válságosra fordult a járványhelyzet. A nyitrai kórházak kapacitásuk határához érkeztek elérték. Hétfőtől (január 11.) az egész járás területén szigorú kijárási korlátozás lép életbe. Hét napnál nem régebbi, negatív koronavírus-teszt nélkül nem lehet sem munkába menni, sem a természetben járni, csak a legközelebbi élelmiszerüzletbe, drogériába vagy gyógyszertárba lehet elmenni. A rendőrség néhány napja szigorúbban ellenőrzi a kijárási korlátozás betartását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?