Segítség a párkányi rászorulóknak

Párkány
Párkány |

A városban rendszeresen hordanak ki tartós élelmiszert a rászorulóknak, a csomagokat a szociális osztály állítja össze. 

A városháza szociális osztálya a Lidl áruházzal együttműködve már november óta rendszeresen szállít ki élelmiszercsomagokat a helyi hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló családoknak, a nyugdíjasoknak és a hajléktalanoknak. Főképp tartós élelmiszerről, konzervekről, tartós tejről van szó, az emberek a Lidl áruházon és a szociális osztályon keresztül tulajdonképpen egymáson segítenek. Amit ugyanis a vásárlók jótékonysági célból megvesznek, azt az áruházban külön rekeszben gyűjtik és az itt felhalmozódott élelmiszert a szociális osztály munkatársai heti kétszer elszállítják, szortírozzák, majd pedig kiszállítják a rászorultaknak. A szociális osztály egyrészt a saját listája alapján, másrészt pedig az iskolák, gyermekorvosi rendelők, óvodák, speciális iskolák javaslatai alapján térképezte fel azoknak a körét, akik rendszeresen kapnak élelmiszert. Szegény sorsú többgyermekes családok, kisgyermekes szülők, hátrányos helyzetű, egyedül élő nyugdíjasok részesülnek az élelmiszer-támogatásban, de gondolnak a hajléktalanokra, sőt, azokra a közmunkásokra is, akiknek ez az egyedüli bevétele. Mint azt Michaela Pajchortová, a városháza szociális osztályának vezetője lapunknak elmondta, az élelmiszergyűjtést és -elosztást novemberben kezdték, az ünnepek közeledtével érezhetően nő az emberek adakozó kedve is, több csomagot tudnak összeállítani és kiszállítani. A hajléktalanszállóra főképp konzerveket visznek, mert ezeket főzés nélkül el tudják fogyasztani az ott melegedők. A családokhoz, nyugdíjasokhoz egyéb tartós élelmiszer kerül. Több tucat emberen tudnak így segíteni.

„Az áruházból elhozott élelmiszert a városházán válogatjuk szét és ott állítjuk össze a csomagokat is, igyekszünk mindenkinek mindenből juttatni egy keveset. Persze, ez attól is függ, mennyi élelmiszer gyűlik össze a rekeszben. A nincsteleneknek, szegényeknek viszont minden apróság számít, szívesen fogadnak minden tartós élelmetˮ – mondta az osztályvezető. 

Karácsony előtt december 21-én vitt ki élelmiszercsomagot a szolgálati autó a párkányi rászorultakhoz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?