Ízelítő az Avatar 2-ből

dd
Los Angeles |

James Cameron rendező a minap a Twitteren tett közzé néhány képet a készülő Avatar 2-ből, amely a jelenlegi tervek szerint 2021 decemberében kerül a mozikba.

Az elképesztő digitális technológiával készült, világsikert aratott 2009-es űrfantasy folytatását az amerikai rendező már 2012-ben beígérte, akkor azt mondta egy interjúban, hogy a Hobbitnál is látványosabb világot tár majd elénk. Sőt rögtön egy harmadik részt is kilátásba helyezett, amelyet a másodikkal egyszerre készült leforgatni. A munkálatok azonban jelentősen csúsztak – eredetileg 2014-ben kezdődött volna a forgatás, és már a harmadik rész bemutatójának dátuma is megvolt. 

A mára virradóra posztolt látványtervek villámgyorsan bejárták az internetet, arra azonban nem kaptak választ a rajongók, hogy miért tolódott el a projekt. A második rész nem csak Pandorán játszódik majd, hanem a kitalált világ új régióit is bemutatja, a színészek közül az első filmből visszatér Sigourney Weaver, Zoe Saldana, Sam Worthington, és Joel David Moore is. Az IMDb szerint Kate Winslet és Vin Die-sel is szerepel benne.

A folytatásról azután döntött a stúdió, miután az Avatar 2,78 milliárd dollár nyereséget termelt. Korábban rengeteg információ kiszivárgott már az Avatar 2-ről, de a történetet a forgatókönyvíró Cameronon kívül senki sem ismeri. Elvileg a második és a harmadik rész is a víz alatt lakó na'vik világát mutatná be egy lazán összefüggő történetben. 

Az új-zélandi Weta Digital speciális effektes cég dolgozza ki a víz alatti világot, és a közzétett látványtervek alapján lebegő sziklákra emlékeztető, bizarr tereptárgyak is lesznek a filmben. Ha ezek után hinni lehet a stúdiónak, negyedik és ötödik részt is terveznek. 

sss
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?