Bastrnák elnézést kért a magyar himusz éneklését büntető törvény miatt, kész felajánlani a lemondását

Bastrnák Tibor

Bastrnák Tibor, a Híd frakcióvezetője a Pátria Rádiónak adott interjúban bocsánatot kért a magyar himnusz éneklését büntető törvény miatt.

Bastrnák Tibor szerint a törvény nem vonja maga után automatikusan a büntetést, csak annak a lehetőségét.

A Híd frakcióvezetője szerint a koalíciós tanács ülésén „ez a fél mondat még nem volt benne a törvényben“, és a törvény magyarázatából is teljesen hiányzik bármilyen utalás a változásra.

A parlamenti vita során ugyan előkerült a dolog, de Bastrnák szerint pont akkor, mikor egy hidas képviselő sem volt a teremben.

„Hiba történt“

- mondta.

Bastrnák azt állítja, hogy mikor erre rájöttek, ő azonnal elment az SNS elnöke után, és közölte vele, hogy

„itt egy olyan szemétség, egy olyan inkorrekt magatartás történt, amit nem tudunk elfogadni.“

Bastrnák azt mondta, ha a törvényt azonnal nem változtatják meg, ő személyesen már nem akar együttműködni a koalícióval.

Danko ígéretet is tett a törvény megváltoztatására, Bastrnák szerint a május kilencedikén kezdő ülésnek ez lesz az első pontja.

Mint mondta, kész felajánlani a lemondását a frakcióvezetői posztról.

A beszélgetést meghallgathatja ITT.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?