Német nacionalisták meneteltek Berlinben

német nacionalista
Berlin |

Jobboldali német nacionalisták tartottak kormányellenes felvonulást vasárnap Berlinben, de az ellentüntetők számban felülmúlták őket - jelentették a hírügynökségek.

A rendőrség adatai szerint az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mintegy ötezer híve vett részt a menetben. 

Komolyabb incidensek nem történtek, de egyes helyeken a rendőrség könnygázzal tartotta távol egymástól az AfD tagjait és az ellentüntetőket. 

A felvonulást kormány-, Európai Unió és iszlámellenes jelszavakkal hirdették meg. A résztvevőket buszok hozták az ország több pontjáról Berlin főpályaudvarához, ahonnan a Brandenburgi kapuhoz meneteltek a jobbára idős emberek. Felirataikon azt követelték, hogy mondjon le Angela Merkel kancellár, aki szerintük a felelős egymillió illegális bevándorló Németországba érkezéséért. Egy másik plakáton az a felirat volt, hogy iszlám nélküli Németországot akarnak.

A fővárosban tucatnyi helyen ellentüntetést tartottak radikális baloldali fiatalok. A rendőrség szerint ezeken összesen 20-25 ezren vettek részt. Több alkalommal a "nácik kifelé" jelszót skandálták. Az összecsapásokat az erős rendőri jelenlét akadályozta meg.

Az Alternatíva Németországnak a német parlament harmadik legnagyobb és az ellenzék legerősebb pártjává vált a tavalyi választásokon, amelyeken elnyerte a szavazatok 12,6 százalékát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?