Új, világos és egyértelmű ellenzéki szavazólap készül

Új, világos és egyértelmű ellenzéki szavazólap készül

Meg nem erősített hírek szerint új szavazólapot nyomtattak az ellenzéki pártok, amely szavazólapon az IGEN vagy NEM szavazatokat kérdésenként kell bejelölni. A szavazólap nem a kormánypárti diktatórikus Orbán-párti egykérdéses IGEN vagy NEM szavazólapnak megfelelően készült, hanem az ellenzéki pártok által megfogalmazott tíz kérdést tartalmazza. Az NEM válaszokat zöld, a baloldali és liberális IGEN válaszokat a vörös keretbe kell beikszelni. Az új szavazólap azért készül nagyobb betűmérettel és részletes kérdésfeltevéssel, hogy a szocialista és liberális szavazók világosan megértsék, mire kell IGEN-nel szavazniuk, s koruk valamint szellemi minőségük miatt nehogy eltévesszék a válaszokat.

Állítólag Schulz, Merkel és Junker örömmel üdvözölték az új szavazólap nyomtatását, Ferenc pápa pedig reményének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a józanész és az IGEN-ek győznek majd október 2-án Magyarországon, hiszen a menekülteket és rászorulókat be kell fogadni. Hangsúlyozta, hogy nem szabad ugyanabba a bűnbe esni a 21. században, mint Dobó István, Zrínyi Miklós, és sok más katona és magyar uralkodó, akik fegyverrel támadtak a migránsokra. Egyben meghívta a PM, az Együtt, az MSZP, a Jobbik és a DK elnökeit a „Simogasd a gyilkosodat” címmel rendezendő konferenciára, amelyet a római Colosseumban tartanak, a mekkai főimám és George Soros védnöksége alatt. A helyszín kiválasztása sem véletlen. A Szentszék rómaiakra kíván emlékezni, akiket az erőszakos térítés csaknem kereszténnyé tett…
A kérdések a következők:
1./ Akarja-e, hogy az EU vezetői a magyar parlament jóváhagyása nélkül bárkit tömegesen beköltöztessenek Magyarországra?
2./ Akarja-e, hogy lányát, fiát, feleségét, anyját vagy önt szexuálisan zaklassák?
3./ Akarja-e, hogy boltjából rendszeresen fizetés nélkül távozzanak a vásárlók?
4./ Akarja-e, hogy plébánosát mise alatt lefejezzék, a templomban lévőket pedig zaklassák és megfélemlítsék, a kegytárgyakat megsemmisítsék?
5./ Akarja-e, hogy a bevásárlóközpontokban százával haljanak meg magyar állampolgárok a migránsok által elkövetett bombamerényletekben?
6./ Akarja-e, hogy az izraelita hitközség székházát, a zsinagógákat bombatámadások érjék, valamint zsidó vallású magyar állampolgárok tömegesen az EU által betelepített muszlimok gyűlöletének halálos áldozataivá váljanak?

Hírdetés

7./ Akarja-e Ön, hogy a Sharia alapján, magyar állampolgárok nyilvános megkövezését kötelezően végig kelljen néznie?
8./ Akarja-e, hogy a családi pótlék alacsonyabb, az egészségügyi hozzájárulás és az adó magasabb legyen, hogy a nyugdíjak és a szociális ellátás drasztikusan csökkenjen a betelepítettek ellátásának biztosítása érdekében?
9./ Akarja-e Ön, hogy állandó rettegésben, halálfélelemben kelljen élnie?
10./ Akarja-e, hogy Magyarország elveszítse függetlenségét, és az Unió irányítása alatt az Európai Kalifátushoz tartozzék, Gyurcsány Ferenc muszlim helytartó vezetése alatt?
A fentieket a lapzátáig senki nem erősítette meg… igaz, nem is kerestünk senkit ezzel a kéréssel…
Stoffán György

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »