Storck: Megpróbáljuk a lehetetlent lehetségessé tenni

Storck: Megpróbáljuk a lehetetlent lehetségessé tenni

A magyar labdarúgó válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjére készül Svájc (október 7.) és Feröer szigetek (október 10.) ellen. Mivel a magyar csapat már nem juthat ki a 2018-as oroszországi tornára, így a következő tétmérkőzések lényegében a csoport harmadik helyének megszerzése miatt fontosak. A nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya, Bernd Storck a Telkiben megtartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy jó kedvvel várják a találkozókat.

„Intenzíven készülünk, és Portugália, illetve Lettország ellen már megmutattuk, hogy képesek vagyunk jó teljesítményre” – mondta a német szakember.

Kiemelte, Svájc ellen igyekeznek a lehetetlent lehetségességgé tenni, hiszen korábban is sikerült Svájcnak két gólt rúgni, s ezt most is meg fogják próbálni. Egy kis humorral hozzátette, a legfontosabb azért, hogy 11 játékossal játsszák végig a meccseket. A baseli fellépés alkalmával az elsőszámú tényező majd a bátorság lesz, ehhez pedig kemény védekezés kell, amiből gólhelyzeteket lehet kialakítani. „A lényeg, hogy ne bújjunk el” – tette hozzá.

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy miben lát előrelépést, illetve miként értékeli az eddig megszerzett 10 pontot, elmondta, ugyan szerettek volna több pontot szerezni, de több, szükségtelen vereség miatt ez nem sikerült.

„Le kell vonni a tanulságokat, s fejlődni kell” – emelte ki. Kitért arra, is, hogy sokszor sérülések nehezítették a helyzetet, emellett pedig meg kell adni a lehetőséget a fiataloknak, akik csak a válogatottban tudnak nemzetközi meccseket játszani. Ugyanis a klubok csak elvétve vívnak magas szintű találkozókat.

Storck úgy véli, attól függetlenül, hogy hány pontot ért el a jelenlegi vb-selejtező alkalmával, a válogatott az andorrai és a feröeri hiba mellett is javított teljesítményén. „Jobban állunk helyzetkialakítás terén” – világított rá. A német szakember elfogadja, hogy Magyarországon nagyok az elvárások, de a mostani fejlődést pozitívan kell fogadni.

A kerettel készülő két játékos, Eppel Márton (Honvéd) és Lovrencsics Gergő (Ferencváros) is megszólalt. Utóbbi annyit mondott, hogy a csapat szeretné jól zárni a selejtezőt, továbbá azt, hogy sok nemzetközi meccs kéne, hogy magasabb szinten tudjanak teljesíteni. Ahogy arra is kitért, hogy az NB I-hez képest az előrébb tartó labdarúgó bajnokságok csapatainál gyorsabban gondolkodnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »