Összeomlott az Apostoli Magyar Kártyavár?

Összeomlott az Apostoli Magyar Kártyavár?

Jelen pillanatban fűhöz-fához kapkodnak, de hitükben mégis megrendíthetetlennek tűnnek Borbély József, saját magát kormányzónak, magyar és világkirálynak kinevezett egykori asztalos követői. A szektajeleket mutató és a hatályos törvényeket sem ismerő Apostoli Magyar Királyság hívei nem csupán a jelenlegi hatalmat tekintik illegitimnek, de gyakorlatilag az összes jogszabályt is. Teszik ezt annak ellenére, hogy az általuk beharangozott államirányító testületből eddig négyen nyilatkoztak úgy, hogy fogalmuk sem volt kinevezésükről, majd nyilvánosan el is határolódtak. A kérdés továbbra is adott. Mi ez? Politikai egzotikum, szekta, államhatalmi köntösbe burkolt félrevezetés, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, szabálytalan adatkezelés, pénzgyűjtés – esetleg mindez együtt? Magyar kor- és kórtörténet.

Azt gondoltam, hogy ebben a témában nincs több. A józanul gondolkodók számára ugyanis első olvasatban totális képtelenség és minden realitást alapjaiban nélkülöz az Apostoli Magyar Királyság szinte minden állítása, vagy valóságködbe burkolt fantazmagóriája. Amíg csak néhány, akár érthető okból – devizahitel, családi tragédia, illetve egyéb adósságcsapda – eltévelyedett ember hitt ebben, addig egészen más volt a helyzet. De az, hogy egy magát kormányzónak, sőt apostoli magyar és világkirálynak tartó egykori asztalos államirányító testületet hoz létre, s oda kinevez egyébként köztiszteletben álló embereket, ezzel több ízben tudtuk nélkül nevetséges szituációba hozva őket, nem más, mint politikai szélhámosság.

A hívők persze igyekeztek eltüntetni ennek nyomait, – ezzel együtt pedig pénzt gyűjtöttek vezérüknek – de a internet nem felejt és a királyság elődjét képező, szintén Borbély által elnökölt Tempo párthoz köthető Tempo Hírek Facebook-profilján még mindig ott a névsor, annak ellenére, hogy négy „kinevezett” egyértelműen jelezte: nem tagja ennek a bohózatnak.

tiltakozasok_amk.jpg

Az eddigi elhatárolódások

Az Apostoli Magyar Királyság azonban nem állt meg félúton, sőt, folytatta az általa elképzelt testület feltöltését, ezért április 27-én a magát I. József Nimród Bátor Attilának nevező Borbély ispánokat nevezett ki. A neveket tanulmányozva az leszögezhető, hogy ők bizonyára az igazi hívők közül kerülnek ki.

borbely_ispan.png

(forrás: Borbély József Facebook-profilja)

Nyilván kíváncsi voltam indítékaikra, de őszinte érdeklődésemet nem koronázta siker, hiszen – annak ellenére, hogy közszereplővé tették magukat – nemigen voltak fogékonyak a válaszadásra. Ha pedig igen, akkor abban nem volt köszönet, főleg ha a „miskolci ispán” kulturált hozzászólását nézzük.

Hírdetés

daruispanherczeg_1.png

A „miskolci ispán”-hoz intézett kérdéscsokor a rá adott rövid reagálással

Az eset ismeretében figyelemre méltó lehet, hogy az „ispán” úr mennyiben képes „alattvalói” érdekében tenni, vagy tiszteletet kivívni, ha udvarias kérdésekre is a vulgáris hangvételt ítéli helyénvalónak. Ráadásul még nem is ez a legnagyobb baj, hanem sokkal inkább az, hogy egy másik „ispán”, a legfőbb ideológusnak számító Szabó Lászlóné miként próbálja eloszlatni az AMK-ban csalatkozni látszó reklamáló kételyeit. A szöveget többszöri elolvasás után sem voltam képes értelmezni, hiszen a valós információkat és tényeket elegánsan mellőzi, helyette azonban bőven adagolja a hagymázas, semmitmondó fonémákat. Mindezzel együtt ez tényleg az apostoliak világlátásának kórképe.

 

agiszabo2.jpgagiszabo3.jpg

(forrás: Az Apostoli Magyar Királyság Kérdezz-Felelek csoportja Facebook)

Abban viszont sok igazság van, ahogyan a fenti zagyvalékot az egyik Facebook-hozzászóló kommentálta, miszerint „…egy nem létező királyság nem létező bankjával elég ritkaságszámba megy és hiába tartják maguk között mondjuk fizetőeszköznek a fókazsírt az eszkimók, itt nem fogja egy bank sem elfogadni, ahogy az esőerdei majombelet sem. Ezen kívül a kölcsönszerződésben is benne van, hogy mivel lehet törleszteni, nem mondhatom azt, hogy földieperben szeretném, mert jó volt a termés és értéke van. Akkor el kell adnom és abban fizetni, amiben megállapodtunk. Még kubai pesoban sem törleszthetek, pedig az egy létező ország valóban hivatalos pénze, csak épp mindenhol máshol leszarják, még Kubában is sokszor. Ha át tudják váltani az STK-t valahol, jelenleg Magyarországon elfogadott fizetőeszközre, akkor ok, addig nem. Egymás között kereskedhetnek vele, ha akarnak és elég hülyék hozzá a Királyság alattvalói, csak minek. „

Az Apostoli Magyar Királyság zavaros célkitűzéseit érdekes módon csak azok látják tisztán, akik egyébként köszönőviszonyban sincsenek semmilyen legitim jogszabállyal, sőt, azokat meg is tagadják. A Zagyvarékasra „kinevezett” Szabó Lászlóné, illetve a „Dunántúli Főispánság” alispánjává megtett Király Ferenc például így vélekedett a jelenlegi helyzetről:

kiraly-toth-agika.jpg

(forrás: Facebook)

A kérdés pedig továbbra is marad. Mi ez? Politikai egzotikum, szekta, államhatalmi köntösbe burkolt tudatos vagy tudatlan félrevezetés, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, szabálytalan adatkezelés, pénzgyűjtés – esetleg mindez együtt?

A jövő majd eldönti, hogy a kártyavárat mikor fogja elfújni a szél…


Forrás:polipraktika.blog.hu
Tovább a cikkre »