Magyar származású trónörököst ünnepelt a nemzetközi arisztokrácia

Magyar származású trónörököst ünnepelt a nemzetközi arisztokrácia

Magyar származású trónörököst ünnepelt a nemzetközi arisztokrácia: az Albán Köztársaság koronahercege hétvégi esküvőjén húsz európai királyi család és több mint száz arisztokrata vett részt – írja az Index.hu. 

leka5564_bII. Leka és felesége, Elia Zaharia

Az 1945 után trónfosztott királyi család tagjai jogilag nem élveznek különleges státust, a ceremóniát azomban illő pompával tartották. A koronaherceg Albánia magyar királynéjának unokája. A nagymamával, Apponyi Geraldine grófnővel eredetileg főleg politikai megfontolásból kereste a kapcsolatot Zogu király az 1930-as években, a találkozásból első látásra szerelem lett a romantikus visszaemlékezések szerint. Apponyi grófnő ezzel fél évezred után az első, európai trónra ülő magyar királyné lett.

Amikor 1939-ben Olaszország megszállta Albániát, a királyi párnak sietősen kellett távoznia. A magyar királyné karján kétnapos újszülöttjével menekült el az országból, majd 63 év után tért vissza Albániába 2002-ben. A most házasodó unoka, Leka koronaherceg vele és szüleivel költözött Albániába. A negyedvérig (illetve amerikai dédapját figyelembe véve valójában maximum nyolcadvérig) magyar származású trónörökös magyarul nem tud, ellenben zuluul például igen, köszönhetően Dél-Afrikában töltött gyerekkorának.

A monarchista szimpatizánsai által csak II. Lekaként emlegetett „trónörökös” a visszakapott tiranai királyi kastélyban él, bokszerein és arisztokrata sportjain kívül jótékonysági akciókkal és politikával foglalkozik; királyi leszármazottként az albán köztársasági elnök politikai tanácsadója is. Elia Zaharia színész- és énekesnővel régóta jegyesek. A szombati esküvőre helyi celebritások és méltóságok mellett egész Európából érkeztek az egykori és mostani arisztokrácia körébe tartozók. A spanyol királyné és más „aktív” pozícióval rendelkezők mellett porosz hercegek, az útlevél-ellenőrzéseknél diszkréten a Bourbon nevet bemondók, szerb-horvát-szlovén arisztokraták, és más történelmi figurák adtak egymásnak találkozót. A „mi színeinket” Habsburg György és felesége képviselte.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »