Kamu volt Tibi atya letiltása: szándékosan csinálták, megmutatjuk, hogy miért

Nem a Facebook törölte hazánk egyik legsikeresebb Facebook-oldalát, hanem a szerkesztők saját maguk függesztették azt fel – derül ki a blogjukon szereplő írásból, és valóban, az oldal újra elérhető, mind az 1,3 millió követőjével. Azt akarták megmutatni, hogy nem a fontos dolgokkal foglalkozunk, hanem a hülyeségekkel.

Mi is beszámoltunk róla, hogy csütörtök reggelre minden figyelmeztetés nélkül törölte a Facebook a Tibi atya oldalt, amihez a szerkesztők a Humbák Művek oldalán azt a kommentárt fűzték, hogy

„Felháborító, hogy ilyen megtörténhet a legnagyobb magyar FB oldallal 2017-ben. Próbáljuk kideríteni mi történt, addig kérlek osszátok meg a posztot, hogy minél több emberhez eljusson! Dicsértessék!”

Miután a fél sajtó ezen pörgött, egyszer csak újra elérhetővé vált az oldal, majd egy olyan bejegyzés jelent meg Tibi atya blogján, amiben közölték: az egész törlés kamu volt, ők függesztették fel az oldalt azért, hogy rávilágítsanak: az, hogy „törölték az én piás, suttyó oldalamat, több közösségi interakcióval bír”, mint olyan fontos közéleti témák, mint a mélyszegénység, vagy éppen a politikusok pofátlan szintű korrupciója.

„Azért függesztettem fel saját kezűleg az oldalamat, mert ki akartam próbálni, milyen érzés honatyáink kommunikációs paneljait csattogtatni, miközben az egész média az általam generált hazugság miatt, valójában egy teljesen jelentéktelen üggyel foglalkozik.”

Hírdetés

Az erős, bazmegelős társadalomkritikának szánt bejegyzés alább olvashatják:

Újra itt, basszátok meg!

A törlésemet követő kommentszekciók Áder Jánosnál is ékesebben árulkodnak a magyar közbeszéd állapotáról. Ahogy sejteni lehetett, megindult a találgatás. Vajon a Fidesz töröltetett a kormánykritikus tartalom miatt? Soros intézte el, mert túl sokat szívattam a szélsőséges feministákat? – a két leggyakrabban emlegetett lehetséges ok közül egy harmadik valósult meg.

Bár Tibi atya akciója egyrészről nemes és érthető, hiszen arra világított volna rá, hogy egy, az életünket ténylegesen befolyásolni képtelen Facebook-oldal törlésével többet foglalkozunk, mint éhező társaink nyomorával és az őket kifosztó bűnösökkel, azért azt hiba lenne elfelejteni, hogy a hírértékképzés milyen elvek alapján történik.

A váratlanság, az újdonság hatása, a személyes érintettség foka (Hol a kedvenc oldalam?), a normasértés szintje (önkényesen és hibásan cenzúráz a Facebook), és még egyéb kiegészítő tényezők miatt némileg árnyalódik a szerkesztők nézőpontja, hiszen abban senki nem nyithat vitát, hogy az éhezők fontosabbak egy szórakoztató oldalnál, de ami megszokott, az megszokott, ami újdonság, az pedig újdonság.

És ez akármilyen rosszul is hangzik, és akármennyire használja ezt ki napi szinten a politika (csak ezzel terelik el a figyelmet! – vágja rá mindenki, miközben már rég bekapta a csalit), attól még ezek az emberi természetre alapozó kommunikációtudományi dogmák, amiken semmi nem fog egycsapásra változtatni, még egy ilyen radikális akció sem.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »