Afrikai migránsáradat zúdulhat Európára

Afrikai migránsáradat zúdulhat Európára

african-migrants.jpgAz előző évben több mint egymillió bevándorló érkezett Európába és idén is ugyanennyi, sőt akár még ennél is több migráns jöhet. A most érkezők nagy többsége viszont a Közel-Keletről és Közép-Ázsiából indul útnak. Európának azonban hamarosan szembe kell néznie egy még nagyobb problémával: Afrikában is tömegek készülnek arra, hogy a kontinensünk felé vegyék útjukat. A Standpoint elemzése szerint kétségtelen, hogy egy „Európa erőd” kialakítása elé nézünk, magas kerítésekkel, falakkal és szigorú ellenőrzésekkel.

Az elemzésben – amelyet a Danube Institute is feldolgozott – megjegyzik, hogy az eddig érkezettek között is nagy számban voltak észak-afrikai bevándorlók a szírek, afgánok és irakiak között, de mindez csupán ízelítő abból, ami nemsokára következhet. Ezeknek az afrikai bevándorlóknak a túlnyomó többsége gazdasági bevándorló és nem háborús menekült. A modern média és az internet afrikai terjedése – amely kecsegtető képet juttat el az európai életszínvonalról – a jelenleginél is több embert ösztönözhet arra, hogy útnak induljon.

A folyamat megértéséhez érdemes szemügyre venni a demográfiai mutatókat is. Az afrikai országok népességét korábban a betegségek alacsonyan tartották, a várható élettartam 25 év körül mozgott. A nagy halálozási ráta miatt a lányok már serdülőkorukban annyi gyermeket vállaltak amennyit csak tudtak. Afrika népessége 1900-ban még csak 97 millió fő volt, de a nyugati gyógyszerek érkezése komoly változást hozott: Afrika népessége jelenleg több mint 1 milliárd fő. A várható élettartam a szubszaharai országokban 2011-re 54,7 évre emelkedett. Ennek eredménye, hogy egyre több idősebb férfinek vannak gyermekei fiatal feleségeiktől. Tökéletes példa a Dél-afrikai köztársaság elnöke, Jaco Zumba, akinek több mint 20 gyereke van különböző fiatal lányoktól és még a 70-es éveiben is új nőket vesz feleségül.

A föld népességének több mint 14 százalékát az afrikai populáció teszik ki. Ez az arány 2040-re 23 százalékra emelkedhet, amikor csak az afrikai kontinensen 1,87 milliárd ember fog élni. Ebből 1,1 milliárd munkaképes fiatal lesz, vagyis a legnagyobb ilyen populáció lesz a földön, amely így háromszorosa lenne az európainak. Hogyan lehet ennyi ember számára iskolákat, kórházakat és mindenek felett a szükséges munkahelyeket biztosítani? Az élelemről nem is beszélve. Nem csak a mezőgazdaság hiánya, de a feldolgozóipar elmaradása is komoly gondot jelent, amivel a jövőben több százmillió afrikai munkavállalónak kell majd szembenéznie. Mindez hatalmas elvándorlást fog előidézni, a cél pedig Európa lesz.

Az eredmény előre megjósolható: Európa olyan kihívással fog szembesülni, amilyet legrémesebb álmaiban sem gondolt. Elképzelhetetlen, hogy képzetlen, muszlim afrikai fiatalok milliói beilleszkedjenek Európába. Bármennyire is politikailag inkorrekt kimondani, de semmi kétség afelől, hogy az „iszlamizálódás” európai ellenállásba fog ütközni. A jelenlegi bevándorlás csak csepp a tengerben, ahhoz a szökőárhoz képest, amely Afrikából érkezhet.

Véget fog érni a jelenlegi nyitott ajtók politikája és egy „Európa erőd” kialakítása elé nézünk, magas kerítésekkel, falakkal és szigorú ellenőrzésekkel. Könnyen lehetséges egy olyan forgatókönyv is, hogy Európa azt a megoldást fogja alkalmazni, amit Ausztrália már jelenleg is tesz az illegális bevándorlókkal: egyszerűen visszafordítják a hajóikat. Mindennek elkerülése érdekében Európának, saját maga érdekében is mindent tőle telhetőt meg kell tennie Afrikában, hogy ott gazdasági növekedés induljon, ami stabilizálhatja a régiót. Máskülönben a végeredmény valóban a már sokat emlegetett civilizációk összecsapása lehet.

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »