Zsinórban hetedszer győzött a DAC, nyolc ponttal vezetik a bajnokságot

Zsinórban hetedszer győzött a DAC, nyolc ponttal vezetik a bajnokságot

A Fortuna Liga hetedik fordulójában a bajnokságban éllovas dunaszerdahelyi DAC idegenben, a Szenice otthonában aratott újabb győzelmet. 

A csütörtök esti EL-meccsen sárga-kékek hosszabbítás után búcsúztatták a cseh Jablonec együttesét. A következő feladat a Szenice otthonában várta a csallóközi gárdát. A sárga-kékek nem számíthattak az eltiltott Jannik Müller játékára, akit a Rózsahegy ellen állítottak ki. A DAC jó előjelekkel várhatta a Szenice elleni bajnokit, a sárga-kékek sorozatban öt alkalommal győztek az aktuális rivális otthonában, ráadásul 2015 óta 12 bajnokin nem kaptak ki a Szenice csapatától.

A sárga-kékek esélyeshez méltóan, aktívan kezdték az összecsapást.

Az első lehetőség a 8. percben adódott a sárga-kékek előtt, Divkovič lapos lövése nem sokkal kerülte el a Szenice kapuját. Két perccel később a hazaiak is megpróbálkoztak egy lövéssel, Moses azonban jócskán fölé durrantott. A vendégek a folytatásban is domináltak.

A mérkőzés 21. percében a DAC jó 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, ezúttal is Kalmár Zsolt vállalta el, és szokásához híven bődületes gólt szerzett a sárga-kékek csapatkapitánya. 

A 35. percben újabb dunaszerdahelyi helyzet adódott, Balić lövését Fryšták védte bravúros mozdulattal, majd egy perccel később Andrej Fábry lövése kerülte el nem sokkal a Szenice kapuját. Az első játékrész hajrájában újabb szabadrúgáshoz jutott a DAC, a sárga-kékek csapatkapitánya ezúttal is remek lövést küldött kapura, amit nagy védéssel hárított a hazaiak kapusa. Két perccel a szünet előtt, Kalmár Zsolt újabb kiváló labdája után, ezúttal Divkovič fejelhetett kapura,Fryšták ezúttal is a helyén volt.

A sok kihagyott helyzet a 45. percben bosszulta meg magát, miután a Dunaszerdahelyen is megfordult Tomaš Malec kiegyenlített.

Hírdetés

Szünetről visszatérve a sárga-kékek újra nyomás alá helyezték a Szenice védelmét, ami helyzetekben is megmutatkozott. Egy órányi játék után Kalmár másodszor is mattolta a hazai kapust, ismét előnybe kerültek a sárga-kékek, majd négy perccel később újabb gólt szereztek, Divkovič bombája kötött ki Fryšták hálójában.

A hazaiak kétgólos hátrányban sem adták fel, és a 73. percben Malec megszerezte önmaga és csapat második gólját. Negyedórával a vége előtt Ramirez is betalált, Kalmár pedig pontrúgás után fejelt védhetetlenül a házigazdák kapujába, ezzel ismét visszaállítva a kétgólos dunaszerdahelyi előnyt.

Győzelmével a DAC hetedik bajnoki győzelmét is megszerezte, ezzel továbbra is százszázalékos a bajnokságban Bernd Storck együttese, ráadásul Kalmárék sorozatban hatodszor győztek a Szenice otthonában.

A sárga-kékek legközelebb az Európa-ligában az osztrák LASK Linz otthonában lépnek pályára, csütörtök este 20:30-kor.

Fortuna Liga, 7. forduló:

FK Szenice – FC DAC 1904 2-4 (1-1)

Gólszerzők: Malec (45., 73.) ill. Kalmár (21., 60.), Divkovič (64.), Ramirez (76.)

Szenice: Fryšták – Kopečný, Carrillo, Nemec, Šimčák – Addo (Gallovič 68.) – Duda (Totka 80.), Piroska (Šalata 83.) – Košťál (Marie 68.), Malec, Moses. Vezetőedző: Anton Šoltiš

DAC: Jedlička – Blackman, Kružliak, Beskorovainyi, Davis (Malý 90.) – Fábry, Schäfer, Balić (Bednár 81.) – Divković (Nicolaescu 66.), Ramirez, Kalmár (Njie 90.). Vezetőedző: Berdn Storck


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »