Zsarolás, lejáratás mint politikai módszer

Zsarolás, lejáratás mint politikai módszer

Nyílt színi taps és ujjongás követte a világ liberális térfelén Andrej Babiš vereségét a parlamenti választásokon. Bár a leköszönő cseh kormányfő pártja, az ANO képviselői Brüsszelben a liberális padsorokban foglalnak helyet, a miniszterelnök egy ideje baráti viszonyban volt a magyar kormányfővel, és mindig együtt szavazott Orbán Viktorral az Európai Tanácsban.

Ennek most vége, tapsikolt a The New York Times, nem is leplezve a (természetesen nem létező) háttérhatalom elégedettségét, hogy a szlovákiai, egyre nyilvánvalóbb liberális térfoglalás után talán sikerül újabb éket verni a V4-ek közös projektjébe. Mert ne legyenek kétségeink, őket nem elsősorban az érdekli, hogy Csehországban milyen színű a kormány (a demokratikus urak afölötti örömükben például nem lejtettek táncot, hogy a kommunisták közel nyolcvan év után végre kiestek a cseh törvényhozásból), hanem Közép-Európa szétzilálása és térdre kényszerítése.

Dominó-effektusról álmodoznak

A tálalás persze a megszokott lózungokat kínálja: szerintük mindennek az oka ugyanaz, mint ami Donald Trump vereségét eredményezte a legutóbbi választásokon. A New York-i rendcsinálók szerint ugyanis „ez vezetett a populista vezetők iránti bizalomvesztéshez”. Mármint Trump megbuktatása. Az ő logikájuk (a demokráciaexport filozófiája) szerint a Föld forgását a Wall Streeten szivarozó öregurak szabják meg. A Babiš bukása fölötti liberális örömünnep természetesen úgy lenne teljes az újmarxista világmegváltók számára, ha Orbán Viktort is hasonló csapás érné jövő tavasszal. Legalábbis ezt sugallják Amerikából. Aztán következhetne Janez Janša szlovén miniszterelnök, s végül a nagy falat, Lengyelország konzervatívjainak az eltakarítása. Ennek érdekében még Donald Tusk is feladta brüsszeli pozícióját, az Európai Néppárt vezetését. Ahol amúgy maradéktalanul ellátta a rá bízott feladatot: sikerült a néppártot megrogyasztani, eltaszigálni alapértékeitől és megszabadítani a Fidesztől. S alig emelte fel az ülepét a kényelmes brüsszeli fotelből, már tüntetések főszónokaként forgolódik a hazájában.

A korrupció mint csodafegyver

De hát megszokhattuk, hogy a (természetesen nem létező) háttérhatalom minden fegyvernemet bevet a számára nem tetsző politikusok leváltására. Épületes példája ennek Sebastian Kurz esete, akit szinte futószalagon buktatgatnak. A liberális mainstreamnek természetesen jobban megfelelt az a Werner Faymann, aki skrupulusok nélkül fasisztázta le Orbán Viktor rendszerét, és tárt karokkal várta az illegális migránsok tömegét. Később ugyan ő is megvilágosodott kicsikét, és maga is épített kerítést, az azonban csak „oldalszárnyakkal ellátott kapu” volt, így ennek a fősodortól való kilengésnek nem volt következménye Brüsszelben.

Sebastian Kurz azonban útban volt, mert nem szidta naponta Orbán Viktort, nem nácizott le senkit, és a bevándoroltatással kapcsolatban is egyre kritikusabb hangokat ütött meg. Első körben koalíciós partnerét, Heinz-Christian Strache alkancellárt lőtték ki még 2017 nyarán a titkosszolgálati módszerekkel készült ún. Ibiza-videóval (amelyről három év múlva kiderült, hogy az összevágott felvételen Strache tulajdonképpen karakánul viselkedett, ám ennek utólag már alig van jelentősége). Akkor bukott a Kurz-kormány, a fiatal miniszterelnök azonban az idei januári előrehozott választásokon toronymagasan győzve tért vissza a kormányfői székbe.

Az orwelli birodalom szinte azonnal támadásba lendült, s azonnal a pénzügyminiszterét vette célba, akinek a lejáratásával ismét a kormány megdöntése volt a cél.

Ez sem jött össze maradéktalanul, így nemrég magát Kurzot terelték a hajtók ismét a célgömb elé. Az osztrák kancellár pártirodájában és a kormányhivatalban még javában folyt a kutakodás, semmire sem volt bizonyíték, de a zöldek már javában csattogtatták a fogukat, és Kurz lelépését sürgették. A jól ismert vádak, a korrupció bizonyítatlan fegyvere ismét célba talált. A rá nehezedő nyomás hatására (a politikai népballadák hasonlatával élve: elfogyott körülötte a levegő) Sebastian Kurz lemondott.

Törököt fogtak

Hírdetés

A játszma persze ezzel korántsem ért csattanóval véget, mert az új kancellár sem lesz az ínyükre, így tovább mesterkedhetnek. Ráadásul Sebastian Kurz még fiatal, és borítékolható a visszatérése. A cél azonban részben teljesítve: a zavarkeltés működik, és „Orbán Viktor megint elveszített egy barátot”, ráadásul a legrosszabb időben. De úgy tűnik, az új kancellárral törököt fogtak. Alexander Schallenberg (a kormány eddigi külügyminisztere) ugyanis gyorsan helyretett mindenkit, amikor kijelentette: „Tiltakozom az ellen is, hogy az Európai Bizottság az uniós alapértékek betartása kapcsán csak Magyarországot vizsgálja. Ugyanilyen mércével kell mérnünk mindig, legyen szó Máltáról, Szlovákiáról vagy Romániáról.” (A svájci születésű Schallenbergnek egyébként magyar gyökerei is vannak.) De mivel Ausztria semleges, ráadásul szomszéd lévén ide is, oda is billenhet, jó lesz felügyelet alatt tartani, gondolják atlantista uraimék.

Lehet, hogy felfelé bukik?

A cseh miniszterelnök is megszokhatta, hogy szinte visszatérő rendszerességgel gyanúsítgatják meg legalább félévente valamilyen korrupcióval. A cseh választások a liberálisok szempontjából

modellértékű, hiszen akár szereti valaki a szlovák származású milliárdost, akár nem, tény, hogy öten fogtak össze egy ellen, és a sok lúd disznót győz elve alapján sikerült Babišt néhány ezer szavazattal mellékvágányra tolni. Ami azért – akárcsak Kurz esetében – lehet, hogy pirrhuszi győzelemnek bizonyul, mert Babišból belátható időn belül akár Csehország köztársasági elnöke is lehet.

Szigorúan „civilek”

Figyelmet érdemlő, hogy a baloldali bukták kevesebb óbégatást váltanak ki a világsajtóban. A holland liberális miniszterelnök, Mark Rutte, a „jogállamiság harcosa” családtámogatási botrány által kiváltott bukását például kevesebb dobpergés és tűzijáték kísérte. A Magyarországot leplezetlen gyűlölettel támadó liberális osztag Hollandiában sem adja fel könnyen, fél év után próbál ismét összetákolni valamilyen kormányt. Ruttéra – akinek kedvenc szavajárása: térdre kell kényszeríteni Magyarországot – szüksége van a (természetesen nem létező) háttérhatalomnak. Kétségtelenül az ő emberük, az elmúlt években többször mutatkozott Soros György fiával. Legutóbb egy müncheni biztonságpolitikai konferencián ültek egymással szemben a vacsoraasztalnál. (Kérdés, mit keres ilyen helyen egy „civil”?)

És ha már Németalföldön járunk, „örök hálával gondolhatunk a luxemburgi kiszolgálóra, az Európai Bizottság isiászos elnökére, a szeszkazán Jean-Claude Junckerre, aki rendszeresen fogadta államfőknek kijáró pompával Gyuri bácsit az Európai Unió bársonyszőnyegén.

Ugyancsak egy civilt, hiszen azon kívül, hogy sok pénze van, a kutya sem választotta meg semminek a vezetőjévé. Junckernek sikerült kimozdítania az Uniót a megszokott mederből, talán visszafordíthatatlan eróziót okozva a kompetenciák összerablásával, amit Európa bambán nézett, mert a korrupciós ügyekkel volt elfoglalva. Így tornyosult fel a jogállamiság fölé a jogtalanságok mozgó cirkusza, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.

Szurkoljunk Budapestnek és Varsónak, és vigyázó szemünket vessük Rómára.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/42-es számában. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »