Zombor: Fele a haladóké

Zombor: Fele a haladóké

Zomborban az önkormányzati választáson 61 képviselői helyért 15 listán 473 jelölt versengett.

Noha nincs még véglegesítve az előzetes eredmény, de a szavazólapok százszázalékos átnézettsége alapján tudni lehet, hogy a választópolgárok 55,47 százaléka adta le voksát és majdnem a felük a Szerb Haladó Pártot támogatta, ami a 61 képviselői helyből 30-at jelenthet. A magyar pártok szereplését illetően most már szinte biztosra vehető, hogy mind a Vajdasági Magyar Szövetségnek, mind a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének sikerült megőriznie korábbi képviselői helyeit, előbbinek hármat, utóbbinak egyet. A VMDK-nak a Magyar Mozgalommal volt koalíciós listája, azonban az azon szereplő 21 jelölt mindegyike a VMDK-t képviselte.

Nyilvánvaló, hogy a zombori képviselő-testület is alaposan átrendeződik a korábbihoz viszonyítva. A Demokrata Párt az eddigi tíz hely helyett négyre számíthat, ráadásul öt koalíciós partnere is volt a listán. Esett a Szerb Megújhodási Mozgalom támogatottsága, a Szerbiai Szocialista Párté pedig nőtt, ami egyikük számára eggyel kevesebb, vagyis 4, másikuknak pedig az eddiginél eggyel több képviselői helyet, azaz 6-ot jelenthet. Új erő, mégpedig várhatóan három hellyel a Saša Radulović vezette Elég volt, továbbá egy hellyel a Szerb-Orosz Mozgalom, és a jelek szerint 4 képviselője lesz a Sombor za sve-Dušan Jović polgári csoportosulásnak, amelynek vezetője másfél évig polgármesteri posztot töltött be 2009-ben történt, saját pártja, a DP eszközölte leváltásáig.

Az eddig 3 képviselővel rendelkező Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a 4 helyet elfoglaló Szerbiai Demokrata Párt, továbbá még három új csoportosulás nem jutott be. Természetesen mindez még nem tekinthető véglegesnek.

FCZS


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »