Zöldszámon lehet majd jelezni a terrorveszélyt

Terrorbejelentő vonalon, ingyenes zöldszámon hívható majd gyanú esetén a Terrorelhárítási Központ – írta meg az Origo egy napokban megtartott belügyi háttérbeszélgetésre hivatkozva.

A zöldszám bevezetése a terrorellenes kormányzati akcióterv része lenne, amiről pénteken kezdődik meg a parlamenti, ötpárti egyeztetés.

A titkosszolgálatok fejlesztésére tízmilliárdokat költhetnek, létrehoznák a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központot, egy „fúziós központot”, ahol a szolgálatok információit fésülnék össze, elemeznék és rendszereznék.

A háttérbeszélgetésen Hajdu János TEK-főigazgató elmondta, hogy a Terrorelhárítási Központ az informátorhálózatán keresztül figyeli azokat a helyeket, közösségeket, ahol főleg fiatalok radikalizálódhatnak, és akiket így a terroristaszervezetek beszervezhetnek. Az Origo szerint így például „ott vannak” az iszlám közösségekben, mecsetekben is.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal és a TEK is tart tájékoztató fórumsorozatokat annak érdekében, hogy a gyanús jeleket az állampolgárok is felismerjék. Enne érdekében nem csak a már említett zöldszámot léptetik életbe, hanem propagandaanyagokat terjesztenek, ami alapján „felismerhető lenne a veszély”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »