Zöld teával a Down-szindróma ellen?

Zöld teával a Down-szindróma ellen?

Kognitív stimulációval kiegészülve javíthatja a Down-szindrómások agyi tevékenységét a zöld tea egyik összetevője spanyol tudósok vizsgálatának előzetes eredményei szerint.

A The Lancet Neurology című brit tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmányukban a szakemberek arról írtak, hogy az egy évig tartó klinikai tesztek eredményeként jelentősen javult a résztvevők érzékelő- és emlékezőképessége.

„Ez az első alkalom, hogy hatásosnak bizonyult a kognitív képességeikre irányuló kezelés” – írták az Instituto Hospital del Mar de Investigaciones Médicas (IMIM) és a Centro de Regulación Genómica (CRG) tudósai, akiknek eredményeit a kutatástól független szakemberek is sokat ígérőnek tartják. Mások viszont óvatosságra intve arra figyelmeztettek, hogy a Down-szindrómás betegek esetében nehéz mérni az intellektuális képességek javulását.

A barcelonai szakemberek a zöld tea epigallokatechin gallate (EGCG) nevű összetevőjének tulajdonítják a kedvező hatást. Az EGCG javítja az agyban lévő idegsejtek együttműködését.

Nem gyógymód

A vizsgálatba 84, 16 és 34 év közötti Down-szindrómást vontak be, a csoport egyik fele a kognitív stimuláció mellé EGCG-t tartalmazó, a másik fele viszont az összetevő nélküli készítményt kapott. Egy év után az első csoport tagjai jelentősen jobban emlékeztek szavakra és képekre és jobban tudtak alkalmazkodni környezetükhöz. A pozitív hatások fél évvel a tesztek után is észlelhetők voltak.

A tanulmány egyik vezető szerzője, Mara Diersson hangsúlyozta, hogy a készítmény semmi esetre sem jelent gyógymódot a Down-szindrómára, de javíthatja a betegek életminőségét.

A Down-szindróma hozzávetőleg minden ezredik embert sújt. A 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre, értelmi fogyatékossággal jár és különböző testi rendellenességekkel társulhat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »