Žiga: Az az érzésem, hogy Fico a szélsőségeseket védi, és ez baj

Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszternek az az érzése, hogy Rober Fico, a Smer-SD elnöke a Milan Mazurek volt parlamenti képviselő elítélésével kapcsolatos kijelentéseivel a szélsőségeseket védi, ami szerinte baj.

„Egy dolog megnevezni a lakosság bizonyos csoportjaival kapcsolatos problémákat, egy másik pedig kiállni a szélsőségesek mellett, és kommentálni a bírósági határozatokat” – tette hozzá a gazdasági miniszter, aki megerősítette, hogy a dolgot megvitatják a párton belül.

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter elismételte: az, hogy Fico a védelmébe vette Mazureket, túlmegy minden határon. A szerdai kormányülés után adott nyilatkozatában kiemelte, tiszteletben kell tartani a bíróság döntését. Nem tisztem, hogy kommentáljam azt. Nem foglaltam állást akkor sem, amikor a Legfelsőbb Bíróság nem oszlatta fel Marian Kotleba pártját. Elfogadom a döntést, a másrészt viszont le kell szögeznem, hogy a fasisztáknak és a fasiszta retorikának nincs helye a 21. században” – mondta Gál, felidézve, hogy nemrég volt a holokauszt emléknapja.

Hírdetés

Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügy-miniszter nem akarta minősíteni Fico megnyilvánulását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ellenzi a szélsőségesség és a fasizmus minden formáját. „Ezért elfogadhatatlannak tartom Mazurek úr szavait. Jogerősen elítélték emiatt, és úgy vélem, el is kellett ítélni őt” – fűzte hozzá.

Robert Fico a közösségi oldalán korábban közzétett videóban kijelentette: Milan Mazurek (ĽSNS) volt parlamenti képviselő csak azt mondta ki, amit csaknem az egész nemzet gondol. A pártelnök arra reagált, hogy a nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodással vádolt Mazureket jogerősen elítélték. Fico arról is szólt, hogy a bűnüldöző szervek és a bíróságok gyakran a média nyomására hoznak döntéseket, nem pedig a tényleges bizonyítékok alapján.

Mazurek ellen a Frontinus rádióban 2016 októberében elmondott, roma etnikumot sértő, rasszista jellegű kijelentései miatt emeltek vádat.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »