Zidane nem lesz a Manchester United menedzsere, mégis kulcsszereplő lehet

Teljes a bizonytalanság a Manchester Unitednél a vasárnap menesztett Ole Gunnar Solskjaer utódával kapcsolatban. Michael Carrick átvette a csapatot, de kérdéses, meddig marad a poszton. A Mirror szerint egy világklasszis edzőt akar a klub – de nem lesz könnyű ilyet szerződtetni. Az már korábban is kiszivárgott, hogy Zinédine Zidane-t szeretné megnyerni a tulajdonos Glazer család, de az egyéb titulusai mellett játékosként és vezetőedzőként is BL-győztes francia nem érdeklődik a munka iránt.

Állítólag azért sem, mert a felesége nem szívesen költözne Manchesterbe, de azért sem, mert szívesebben lenne belátható időn belül a francia válogatott vagy a PSG szakvezetője, még hogyha nyíltan – kollegialitásból, udvariasságból – erről nem is beszél. Ám mégis lehet, hogy részese lesz a megoldásnak. A Manchester United a múlt nyárig, Mauricio Pochettino Párizsba szerződéséig többször is kinyilvánította, hogy a jövőben az argentin edzőt szívesen látná a menedzseri poszton. Egyelőre Pochettino a PSG alkalmazottja, de ha a nemzetközi porondon nem lesz tavasszal sikeres, életszerű megoldás lenne őt átengedni a Unitednek, s megnyerni a helyére Zidane-t.

Hírdetés

Pochettino nem elégedett párizsi helyzetével, s ebbe beleértendő az is, hogy szívesebben töltene be egy olyan állást, amelyben a teljes felelősség (és döntési szabadság) az övé, a PSG-nél Leonardóval, a brazil sportigazgatóval kell megvívnia bizonyos kérdésekben. Két név vetődött még fel, az egyik Brendan Rodgersé, aki most a Leicester Cityt irányítja, valamint Erik ten Haagé, aki az Ajax élén áll. Rodgers a múlt héten tiszteletlenségnek minősítette, hogy akkor hozza hírbe őt a sajtó a Manchester Uniteddel, amikor még van menedzsere a klubnak, de most más a helyzet. Ugyanakkor továbbra is tény, hogy szerződésben van a Leicesternél.

Amennyiben a Manchester United ragaszkodik a rövid távú megoldáshoz, elsősorban két jelölt jöhet szóba. Az egyik a francia világbajnok Laurent Blanc, a klub korábbi játékosa, aki öt éve nem dolgozott Európában, mostanság Katarban az el-Rajjan edzője. A másik jelölt, esetében talán önjelölt Steve Bruce, aki Sir Alex első tíz manchesteri évének egyik legfontosabb védője volt, s aki nemrégiben vált szabaddá, miután gyenge eredményei miatt menesztették a Newcastle Unitedtől.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »