Zenta: Az itthoni továbbtanulási lehetőségekről tájékoztatták a fiatalokat

Zenta: Az itthoni továbbtanulási lehetőségekről tájékoztatták a fiatalokat

Megkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Diákszövetség és a Vajdasági Ifjúsági Fórum idei, sorrendben tizennyolcadik Felsőoktatási Tájékoztató Körútja, amelynek nyitórendezvényét ma délelőtt tartották meg a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban.

A tájékoztatón Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, Rózsa Ramóna, a Vajdasági Ifjúsági Fórum alelnöke és Varga Zoltán, a Vajdasági Magyar Diákszövetség aktivistája az itthoni továbbtanulási lehetőségeket ismertették a fiatalokkal, akiknek beszéltek az MNT komplex ösztöndíjprogramjáról és a Breki portál által kínált lehetőségekről, illetve a felvételi követelményrendszerről, a felvételi ponthatároktól, a továbbtanulás költségeiről – beleértve a lakhatás és az étkezés költségeit is –, valamint a különféle cserediákprogramok által kínált lehetőségekről is. Ezenkívül bemutatták nekik a Felsőoktatási Tájékoztató Füzetet is, amely idén is rendkívül sok hasznos információt tartalmaz a továbbtanulással kapcsolatban, éppen ezért az ezerhétszáz példányban megjelent kiadványt a tájékoztató körút keretében minden magyar ajkú végzős középiskolásnak eljuttatják majd.

A Felsőoktatási Tájékoztató Körút keretében a következő hetekben közel ezernégyszáz magyar végzős középiskolást keresnek majd fel a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Diákszövetség és a Vajdasági Ifjúsági Fórum illetékesei, hangsúlyozta Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja, aki elmondta, a szülőket már korábban, a szülői értekezletek során tájékoztatták az itthoni továbbtanulási lehetőségekről, és abban bíznak, hogy az általuk közölt információk, amelyeket a diákoknak és szüleiknek is igyekeztek elérhetővé tenni, hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a fiatalok közül minél többen döntsenek az itthoni továbbtanulás mellett.

H. A.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »