Zeman nem kívánja megkötni Babiš kezét határidőkkel

Zeman nem kívánja megkötni Babiš kezét határidőkkel

PRÁGA. Miloš Zeman cseh államfő bejelentette, hogy nem kívánja semmiféle határidőkkel megkötni Andrej Babiš ügyvezető miniszterelnök kezét az új kormány létrehozásáról folyó tárgyalásokon.

"Hollandiában már hét hónapja tárgyalnak a kormányról. Németországban most van aláírás előtt a koalíciós szerződés, és a szociáldemokrata pártban (SPD) még hátra van a belső referendum. Tehát egyáltalán nem vagyunk különlegesek" – mondta Miloš Zeman csütörtök este a Barrandov kereskedelmi televízióban sugárzott beszélgetésben. Megjegyezte: úgy véli, hogy az új kormány, amely bizalmat kapna a parlamentben, júniusig felállhat.   

"Személyesen úgy gondolom, hogy a második kormányalakítási kísérlet valamikor a tavasz és a nyár fordulóján valósulhat meg. Ez az én szubjektív becslésem. Andrej Babišnak, amíg tárgyalni fog (az új kormányról), nem adok semmiféle határidőt" – szögezte le a köztársasági elnök.   

A Babiš vezette ANO mozgalomnak, amely megnyerte a tavaly októberi képviselőházi választást, a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban 78 képviselője van, így egyedül nem tud kormányt alakítani. Andrej Babiš első, kisebbségi kormánya januárban nem is kapott bizalmat a képviselőházban. Az államfő már közölte, hogy a második kormányalakítási kísérlettel is Babišt fogja megbízni, de kormányfővé csak akkor nevezi ki, ha biztosítja, hogy az új kormány megkapja a parlament bizalmát.   

A képviselőházba jutott kilenc párt közül eddig csak a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD – 22 képviselő) és a kommunista párt (KSČM -15 képviselő) hajlandó tárgyalni az új kormány valamiféle támogatásáról az ANO-val, a többség ezt eddig elutasította. Ennek legfőbb okát Babiš személye jelenti, aki ellen büntetőjogi eljárás folyik az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt. A hat képviselővel rendelkező Polgármesterek és Függetlenek (STAN) közölte: ha Babiš nem lesz a kormány tagja, hajlandó lesz támogatni az új kabinetet. Ezt azonban az ANO határozottan elutasítja. Szintén elutasítja az SPD-vel való kormánykoalíciót.   

Ez a helyzet azután változott meg, hogy a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) kongresszusa vasárnap határozatban bízta meg a párt új vezetését, hogy kezdjen tárgyalásokat az ANO-val a kormánykoalícióban való részvételről. Jelenleg egy ANO-ČSSD kormány tűnik reálisnak a kommunisták külső támogatásával.     

Az esetleges ANO-ČSSD kormánykoalíciónak közösen 93 (78 és 15) képviselője lenne a 200 tagú parlamenti alsóházban. A kommunistáknak 15 képviselőjük van, így bármiféle támogatásuk elegendő lenne a kormány számára a bizalom megszerzéséhez.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »