XXI. századi közeledés: akár a Jobbikkal is együttműködne az LMP

Az LMP társelnöke nem érzi cserbenhagyásnak Schiffer András távozását. Szél Bernadett a pártot szervezetileg erősnek látja, így nem tervezi annak átalakítását. Szövetséget egyik párttal sem kötnének, de a Jobbikkal és az MSZP-vel is el tudnak képzelni együttműködést – mondta a társelnök.

Nem érzi cserbenhagyásnak társelnök-társa, Schiffer András lemondását Szél Bernadett, de nem is ért egyet a távozásával.

Az LMP megmaradt vezetője szerdán az Indexnek azt mondta: nem tart attól, hogy a társelnök távozásával a pártnak vége lenne, mert az LMP hálózatos felépítésű, a bázisdemokrácia működik, amelynek a hátrányai mellett van előnye is. Szél Bernadett a pártot szervezetileg erősnek látja, így nem tervezi annak átalakítását, feladatként jelölte meg ugyanakkor, hogy "terepre kell menni".

A párt nyáron tartja majd a tisztújítást – ismertette -, és több alkalmas jelöltet is lát a posztra – válaszolta a Hadházy Ákos esélyét firtató kérdésre. Az LMP a parlamenti pártok egyikével sem alkotna szövetséget, együttműködést azonban a Jobbikkal és az MSZP-vel is el tud képzelni.

Schiffer András távozásának indokairól azt mondta, bár maga is úgy látja, a jelenlegi parlamenti ciklusban a szakpolitikai viták színvonala is jelentősen csökkent, szerinte ilyen helyzetben még eltökéltebbnek kell lenni. Reméli ugyanakkor, hogy Schiffer András a jövőben azt a szellemi erőteret erősíti majd az LMP körül, amit most hiányol.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »