WHO: A pandémiának még nincs vége

WHO: A pandémiának még nincs vége

Az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetett, hogy az omikron rohamos terjedésével a súlyos lefolyással szenvedő páciensek és a halálesetek száma is növekszik.

A koronavírus-járvány még messze nem ért véget – figyelmeztetett kedden Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Tedros óva intett azoktól az állításoktól is, amelyek szerint a gyorsan terjedő omikron variáns kevésbé veszélyes. „Ez a világjárvány még messze nem ért véget, és az omikron hihetetlen globális terjedésével újabb változatokra lehet számítani” – mondta a WHO vezetője Genfben.

Az AFP hírügynökség hozzátette, hogy az új variáns az előző mutációkhoz képest úgy tűnik, kisebb mértékben okozza a betegség súlyos lefolyását.

Hírdetés

„Az omikron lehet, hogy kevésbé súlyos, de az az állítás, hogy ez egy enyhe lefolyású betegség, félrevezető” – mondta Tedros. „Félreértés ne essék: az omikron kórházi felvételeket és haláleseteket is okoz, és még a kisebb esetek is túlterhelik az egészségügyi intézményeket” – tette hozzá.

Hangsúlyozta továbbá, hogy sürgősen enyhíteni kell az egészségügyi rendszerekre nehezedő nyomást, különösen azokban az országokban, ahol még mindig alacsony az átoltottság.

„Még nem jött el az ideje annak, hogy meglengessük a fehér zászlót” – jegyezte meg.

(br)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »