Wenger csalódott a döntetlen miatt

Az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője, Arsene Wenger szerint csalódást keltő, de igazságos döntetlent értek el szerdán a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.

A mostani, 2-2-es végeredmény után az angolok csak akkor végezhetnek a csoport élén, ha az utolsó fordulóban több pontot szereznek, mint a franciák. A két csapat egyaránt 11 pontot gyűjtött és a párizsi 1-1 miatt a PSG-nek kedvez az egymás elleni összevetés. Az előzésre azonban – a papírforma szerint – vajmi kevés az esélye az Ágyúsoknak, mivel a PSG a hatodik körben az utolsó helyen álló Ludogorecet fogadja.

„Jelen pillanatban kilencven százalék az esély arra, hogy a csoport második helyén zárunk, de hogy ez jó-e, vagy rossz, azt nem tudom megmondani, meg kell várnunk a sorsolást” – mondta Wenger, majd hozzátette: nem is emiatt csalódott elsősorban, hanem azért, mert nem tudták megnyerni a szerdai mérkőzést. „Sokat tettünk a győzelemért, hiszen hátrányból sikerült fordítanunk. Kár, hogy egy elkerülhető öngól miatt csak döntetlent játszottunk. A mérkőzés képe alapján igazságos döntetlen született.”

„Többet tettünk a sikerért”

A francia edzőnek főhet a feje, mivel az Arsenal az elmúlt hat szezon mindegyikében a legjobb 16 között búcsúzott a BL-től, ebből ötször úgy, hogy a csoportkört a második helyen zárta.

A párizsiak egyik legnagyobb sztárja, Edinson Cavani máshogy látta mérkőzést, szerinte az ő csapatának kellett volna győztesen levonulnia a pályáról.

„Jó ez az eredmény számunkra, de győzelmet érdemeltünk volna. Többet tettünk a sikerért, mint az Arsenal, több helyzetünk volt, de annak azért örülök, hogy egy jó csapat ellen ilyen kiváló teljesítményt tudtunk nyújtani” – mondta az uruguayi támadó, aki kis túlzással egymaga megnyerhette volna a mérkőzést a PSG-nek, ugyanis rengeteg helyzetet hagyott ki.

A december 6-i, a továbbjutás szempontjából már tét nélküli utolsó fordulóban a PSG a bolgár Ludogorecet fogadja, míg az Arsenal a Basel vendége lesz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »