Vuk Radojević Óbecse régi-új polgármestere

Vuk Radojević Óbecse régi-új polgármestere

Szavazattöbbséggel választották meg Óbecse község elnökét és a községi tanács tagjait. A jelen levő 33 képviselő közül titkos szavazás során 28 választotta meg polgármesterré a Szerb Haladó Párt (SNS) politikusát, Vuk Radojevićet, aki az elmúlt mandátumban is ezt a tisztséget töltötte be.

„Az új mandátum során a kezdetet tekintve sokkalta jobb lesz a helyzet, mint legutóbb. Ugyanis 2012-ben jelentős, mintegy 220 millió dináros adósságot örököltünk meg, ennek a szanálásához szinte egy évre volt szükség” – mondta Vuk Radojević.

A községi elnök helyettesévé Dragan Tošićot választották meg, a községi tanács ezután is kilenc főt számlál, írja az RTV. Óbecsén a hatalmi többséget a Szerb Haladó Párt (SNS), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) alkotja.

Mint a Pannon RTV kifejti: a kkt elnöke Nenad Tomašević maradt. A községi tanács néhány korábbi tagja, azaz dr. Anđelko Mišković, Dragan Kovačev, Svetlana Vuletić, Miomir Jelenić és Stefaniga Csaba mellé tanácstaggá választották Đuro Kričkovićot, Dejan Terzićet, Kiss Igort és Szmieskó Karolinát is. Az alpolgármester Dragan Tošić, a polgármester eddigi segédje lett. Kinka Erzsébet volt alpolgármester mától a kkt elnökhelyettese.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »