Vonát ábrázoló, hazug szórólapok jelentek meg Miskolcon, a Jobbik feljelentést tesz

Vonát ábrázoló, hazug szórólapok jelentek meg Miskolcon, a Jobbik feljelentést tesz

Vona Gábort ábrázoló szórólapok leptek el egy miskolci lakótelepet, a kiadvány szerint a Jobbik elnöke mecsetet készül építeni a környéken – írja a Hír TV.

Azt egyelőre nem lehet tudni, ki készítette a szórólapokat, a névtelen kiadvány tervezői egy valódinak tűnő imahelyet is rátettek a kiadványra. Mind a 10 500 avasi postaládába dobtak belőle, a legtöbben hétfő reggel találták meg a szórólapot a postaládájukban. 

Sokan nem örültek a kéretlen küldeménynek. – Végtelenül felháborít és hányingert keltőnek tartom azt hogy valós dolgok helyett ilyen butaságokról beszélünk, és ennyire bárgyúnak és butának tartják a választópolgárokat, hogy evvel fogunk foglalkozni, és ilyen butaságoknak be fogunk dőlni – nyilatkozta a Hír TV-nek egy helybéli.

A Jobbik helyi frakcióvezetője szerint a szórólap válasz a párt által korábban kiadott tájékoztatóra, amelyben arra hívták fel a figyelmet, hogy a Fidesz kormány 2005 és 2007 között 2300 migránst telepített be az országba.

– A Fidesz beengedett 2300 migránst, a Fidesz lebukott, és a Fidesz most hazugságokba menekül, a legképtelenebb álhíreket terjesztve a Jobbikról, hol plakátokon, hol telefonon keresztül, és hát bizony nem lennénk meglepve, ha kiderülne, hogy a mostani hazug, hamis szórólap mögött is tulajdonképpen a kormánypárt áll. Természetesen feljelentést teszünk a szórólap miatt, és ugyanakkor én arra kérem a településrész Fideszes országgyűlési képviselőjét, Csöbör Katalint hogy ne bújjon mindenféle szórólap mögé, ne meneküljön, hanem álljon ki a nyilvánosság elé, és nézzen az avasiak szemébe, hogy a Fidesz miért telepített be titokban 2300 migránst – jelentette ki Jakab Péter.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »