Vona három embert a csatársorból a középpályára vezényelt

Vona három embert a csatársorból a középpályára vezényelt

Fociból vett hasonlattal magyarázta a Jobbik elnöke, hogy miért vétózta meg a tisztújítás előtt három korábbi alelnök indulását. Vona Gábor a párt majálisán azt mondta: három embert megkért, hogy a csatárposztról menjen a középpályára. Döntéséért vállalja a felelősséget, ha elnökként a kongresszus nem választja újra, ő is hátralép.

Az elmúlt hetek párton belüli változásai adták a fő témát a Jobbik majálisán. A polgármesterből lett Jobbik alelnök-aspiráns Toroczkai László ugyan az Európát mozgató külső erőkről beszélt előadásában, de a korábbiaknál sokkal visszafogottabban.

„Azok a nagyon-nagyon szűk pénzügyi gazdasági körök, amelyek az EU mögött állnak, és jelen pillanatban is ők irányítják a döntéshozók, ők vezetik a politikusuk kezét és gondolatait, ők ebben érdekeltek. Hogy kik ezek a tőkés csoportok, kik ezek a pénzügyi gazdasági körök? Mindannyian ismerik, nyilván nagyon szeretné az ATV, hogy mondjam, hogy kik azok. Bilderberg-csoport, bizonyára hallottak róluk, ugye?” – fogalmazott Toroczkai László.

Nem a radikálisok állnak szemben a mérsékeltekkel a párton belüli vitában – erről már Vona Gábor beszélt. „Három embert megkértem arra, hogy a csatárposztról menjen át a középpályás posztra. Most nem akarok itt focihasonlatokkal élni, mert akkor tényleg Viktor.02 leszek” – szúrt oda egyet a kormányfőnek a pártelnök.

A Jobbik elnöke három korábbi alelnök indulását vétózta meg és helyettük három vidéki polgármestert javasolt alelnöknek. Vona azt mondta: a 2018-as választási győzelem miatt van erre szükség. „Én is vizsgázom, a vezetőség is vizsgázik, a tagság is vizsgázik, mindenki vizsgázik. Megérettünk-e arra, képesek vagyunk-e arra, hogy nagyobb feladatokat véghez vigyünk? Egy kormányzás során minden nap kell nagyon nehéz döntéseket hozni. Minden nap kell majd konfrontálódni bizonyos érdekcsoportokkal vagy akár a társadalomnak bizonyos részeivel, akikkel szemben, adott esetben, az a döntés hátrányos” – tette hozzá Vona Gábor.

Vona szerint már most kormányváltó többség van az országban, csak a Fideszt legyőző erőt keresik az emberek. Hozzátette: a néppártosodást nem ő találta ki, hanem a településükön sikeres polgármesterek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »