Vona: Az a probléma, hogy Orbán szándéka egy kiszivárgásból derül ki

Vona Gábor, a Jobbik elnöke ismét felszólította Rubovszky Györgyöt, az Igazságügyi Bizottság kormánypárti elnökét a bizottság éléről történő távozásra az N1 TV Vona7 című pénteki műsorában. Mint az ellenzéki pártvezető fogalmazott, a bizottság elnöke „tudatosan Házszabályt sért, mert egy felsőbb utasításra megpróbál akadályozni egy ellenzéki javaslatot”, ezért „méltatlanná vált a bizottság vezetésére”.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

A legerősebb ellenzéki párt elnöke ismét felvetette, a mai napig nem tudni, kinek az utasítására tette meg ezt a lépést Rubovszky György.

A Jobbik elnöke azt nem tartja problémának, hogy a miniszterelnök nem engedi újrázni a jelenlegi államfőt, ugyanakkor úgy véli, az a probléma, hogy ez egy kiszivárgásból derül ki. Vona azt is problémának tartja, hogy a kormányfő ebben a kérdésben „mind a mai napig lapul”, érdemben nem nyilvánított véleményt, holott – emlékeztetett a jobbikos vezető a felröppent sajtóhírekre – a „pesti folklór” szerint Orbán Maróth Miklóst szeretné a köztársasági elnöki székben látni.

A pártelnök ismertette álláspontját a Jobbik által ismét felvetett közvetlen államfőválasztás kérdésében is. Vona Gábor úgy látja, „ez egy legitim kérdés”, érdemes róla beszélni.

A néppárti vezető az N1 TV-vel azt is közölte, véget ért a Valódi Nemzeti Konzultáció első, szakmai konzultációs szakasza, a nyár folyamán a tapasztalatokat felhasználva megalkotják a konzultációs kérdéssort, majd a nyár végén ezeket a kérdéseket kiküldik a 4,2 millió háztartásba, melyre anomim módon lehet válaszolni. Vona Gábor azt kérte a címzettektől, küldjék vissza a válaszlevelet, mert így egyrészt a legerősebb ellenzéki párt politikájába tudnak beleszólni, másrészt – választási győzelemre készülve – a kormányprogramnak is részét képezhetik a visszaküldött válaszok.

A székelyföldi HVIM-esek elleni vádakra reagálva Vona Gábor kiemelte, az orosz–amerikai szembenállás a helyi problémákat, történelmi sérelmeket fel tudja erősíteni. A Jobbik elnöke szerint azzal, hogy a hivatalos román álláspont az autonómiát, illetve a revizionizmust egy platformra helyezi, a legitim autonómiaküzdelmet kimondva-kimondatlanul fegyveres akciónak próbálja beállítani, ezzel az egész autonómiamozgalmat próbálja kompromittálni, ezt pedig nem szabad hagynunk.

Jobbik Sajtóosztály


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »