Vona: Akiről kiderül offshore érintettsége, az veszítse el parlamenti mandátumát!

Vona Gábor teljesen biztos benne, hogy nem lesz az offshore botrányba belebukott jobbikos. Ennek megelőzése végett a párt parlamenti frakciójának tagjai büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkoztak, hogy nincs offshore érdekeltségük – mondta a Jobbik elnöke az N1 TV-nek szokásos pénteki interjújában.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A legerősebb ellenzéki párt elnöke a Vona7 című műsorban azt a gyanújának is megosztotta, hogy jelenlegi fideszes és MSZP-s politikusok is érintettek lehetnek a botrányban. A pártvezető azt is bejelentette, törvényjavaslatot fognak benyújtani annak érdekében, hogy akiről kiderül offshore érintettsége, az veszítse el parlamenti mandátumát.

A pártelnök „nem tartja életszerűnek”, hogy Habony Árpád például Andy Vajnától kapott kölcsönből él. A Fidesz és a miniszterelnök nem hivatalos tanácsadóját Vona Gábor a „szürkezóna eminenciásának” nevezte. Mint mondta, ez a fogalom nem azonos a közösség érdekében háttérben dolgozó szürke eminenciás fogalmával, előbbi ugyanis szerinte azt jelenti, valakinek a „gazdasági egzisztenciális helyzete kerül át a szürkezónába”. Vona szerint Habony vagyoni helyzete és politikai működése sok kérdőjelet vet fel, és ez véleménye szerint – mivel a miniszterelnök közvetlen környezetéről van szó – nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A hét gazdasági eseményeire áttérve Vona értékelte azt a hírt, mely szerint a gazdasági tárca jövőre nem kívánja csökkenteni a személyi jövedelemadó mértékét. A néppárti vezető pártja álláspontját ismertetve kijelentette, a progresszív adózás pártján állnak, mely – a fideszes kommunikációval ellentétben – nem adónövelés, hanem ők „az állam által az embereknél hagyott pénz szerkezetét alakítanák át”. Úgy vélte, az egykulcsos adó a társadalom alsó és felső rétegei közti különbséget csak növelte, a Jobbik ezt a folyamatot szeretné visszafordítani. Az ellenzéki vezető azonban inkább az áfakulcs csökkentésében gondolkodik: az alapvető élelmiszerek tekintetében olyan áfacsökkentési csomagra készül, ami „érezhetővé válik az emberek számára”.

A Jobbik által indított Valódi Nemzeti Konzultáció folyamatosan zajlik: folynak a lakossági fórumok, szakmai tárgyalások, intézménylátogatások – ismertette Vona Gábor. A továbbiakról úgy tájékoztatott, hogy a nyár folyamán kidolgozzák az oktatás, az egészségügy és a korrupció ügyében a kérdéseket, és azokkal a nyár végén levélben keresnek meg minden magyar háztartást.

A köztársasági elnöki posztra vonatkozó heti sajtóértesüléseket Vona úgy értékelte, nem tartja különutas politikának azt, hogy Áder János „néhány teljesen elfogadhatatlan törvényjavaslattal szemben vétót emel”. Azonban úgy tartja, a Fideszben semmiféle különvélemény nem engedhető meg, ezért szinte biztos benne, hogy a jelenlegi államfő nem lesz újra köztársasági elnök. Ugyanakkor Kövér László jelenlegi házelnök nevének köztudatba dobásáról úgy vélekedett, „lehet, hogy ez egyelőre egy gumicsont”.

A hét legnagyobb vihart kavart sportügyéről, a Kiss László-ügyről úgy vélte, a közvéleményben elsöprő volt az az álláspont, hogy ez – függetlenül Kiss edzői múltjától – vállalhatatlan, ahogy azok a „zavaros nyilatkozatok” is, amik az ő védelmében megjelentek. A néppárti vezető azt szeretné, ha jövőre az úszó-vb alatt a világ a sport kapcsán tekintene Magyarországra és nem az úszószövetség botrányai miatt.

Jobbik Sajtóosztály


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »