Von der Leyen fenyeget�z�ssel avatkozik be az olasz v�laszt�sba: "megvannak az eszk�zeink, mint Lengyelorsz�g �s Magyarorsz�g eset�ben"

Ha Olaszország a parlamenti választás után "nehéz helyzetbe" kerül, megvannak az eszközeink, mint Lengyelország és Magyarország esetében – idézte Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét pénteken a Corriere della Sera napilap pénteken.

Von der Leyen az amerikai Princeton Egyetemen mondott beszédében hozzátette, hogy akármilyen demokratikus kormány alakul a választás nyomán Olaszországban, az Európai Bizottság együttműködik Rómával.

Von der Leyen kijelentéseit "szánalmas fenyegetésnek, intézményes visszaélésnek" nevezte Matteo Salvini a Radio Capital rádiócsatornán. A Liga vezetője szerint az Európai Bizottság elnöke "teret tévesztett, megfeledkezve, hogy minden európait képvisel, nem csak a baloldaliakat".

Matteo Salvini a jobbközép szövetség csütörtök esti római nagygyűlésén azt mondta, a fél világ diktálni akarja az olaszoknak, kire szavazzanak, de "Berlinnek, Párizsnak, Brüsszelnek meg kell nyugodnia, mivel a jobboldal fog győzni".

A jobboldali Il Giornale azt írta, Washington semmilyen vétót nem emelt az esetleges jobboldali kormánnyal szemben.

A választási kampány utolsó napján, a szombati kampánycsend előtt Matteo Salvini a közösségi oldalain zajló négyórás egyenes közvetítésben létesít kapcsolatot a szavazókkal. Az Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni Nápoly mellett a korábban baloldali munkásfellegvárnak tartott Bagnoli utcáin zárja kampányát. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) a római tereket igyekeznek megtölteni.

Hírdetés

A közszolgálati RAI1 televízión csütörtök késő este sugárzott kampányzáróban a pártok vezetői egyenként válaszoltak a kérdésekre.

Matteo Salvini a szerinte győztes jobboldali kormány legelső lépésének a rezsicsökkentést ígérte, hangsúlyozva, hogy ellenkező esetben karácsonyig egymillióan maradhatnak munka nélkül a termelés leállása miatt. Salvini hozzátette, hogy a legelső kormányülésen visszavezetik az illegális migrációt leállító rendelkezéseket. "Nem fogunk lemondani templomainkról, nem engedjük, hogy megváltoztassák imáinkat, évezredes történelmünket" – jelentette ki Matteo Salvini a jobbközép kampányzáró eseményén a római Piazza del Popolo terén.

Milyen Olaszországra ébredünk hétfőtől? – kérdezte a Gazzetta del Mezzogiorno dél-olasz napilap, megjegyezve, hogy a választás az ország déli régióiban dől el, ahol az M5S, a PD és az FdI harcol a szavazatokért. A La Repubblica napilap rámutatott, hogy szoros verseny a kétszáz fős szenátusban várható, ahol a választási rendszer sajátossága miatt erős győzelem kell a többség megszerzéséhez.

Kampányzáró televíziós szereplésében Giorgia Meloni kijelentette, hogy az Olasz Testvérektől egyedül a baloldal fél, mivel tart "hatalmi rendszere" elveszítésétől. A felmérések szerint esélyes miniszterelnök-jelölt Meloni a jövendőbeli kormány legsürgősebb lépéseként a gáz- és villanyáram árai egymástól való függetlenítését jelölte meg. Bejelentette, hogy a jobboldal energetikai csomóponttá (hub) akarja átalakítani a több irányból érkező vezetékrendszerrel bíró, valamint természetes forrásokban gazdag Olaszországot.

Giorgia Meloni az illegális bevándorlás azonnali leállítását sürgette a befogadásra jogosultak európai szétosztásával. Az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása mellett kötelezte el magát, egy úgynevezett kompenzációs alap bevezetését szorgalmazva a szankcióktól leginkább sújtott tagállamok számára. "Nem értek mindenben egyet Orbánnal a külpolitikában és Ukrajnával kapcsolatban (..), de tagadhatatlan, hogy a nyugati szövetségben vannak országok, melyek nyernek a szankciókon, mások viszont veszítenek" – jelentette ki Giorgia Meloni.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »