Volt rá energiánk – Lesz rá energiánk? – Negyedik rész

Büdösben még senki nem fagyott meg… – mondta a Brachiosaurus nagyot szellentve – avagy változik-e a klíma, és ha nem, akkor miért mégis? – Kezdjük nagy közhellyel: „a Föld klímája időről időre nagymértékben változik, a földtörténeti korokban számos alkalommal volt ennél sokkal melegebb vagy sokkal hidegebb”. – Jól hangzik, csak ez nagy hülyeség, mert valójában nem a bolygó klímája változott sokat, hanem mi vagyunk érzékenyek, már relatíve csekély változásokra is. Magam előtt látom a Gondolat könyvkiadó gyerekkoromban olvasott „Ég és Föld” különben kiváló könyvének ábráját: ha a bolygónak nem volna légköre és vízburka, az egyenlítőn nappal +110 fok lenne délben, ugyanott hajnalban -185 C fokig hűlne a hőmérséklet, úgyhogy szerencse, hogy akkor mi se lennénk, mert különben jó szar lenne nekünk. Azaz, atmoszféra és hidroszféra nélkül az átlaghőmérséklet kb. -40 C fok lenne a jelenlegi +14-15 C fok helyett (ohne üvegházhatás), de óriási napi és évszakos kilengésekkel. „A Föld vizes, párás bolygó, még ha vannak szikkadt és tikkadt tájai is” – írja a könyv szerzője, gondolva talán Toldi szöcskenyájaira, de a lényeg az: egy jól klimatizált bolygón lakunk, amely agyig van rakva vízzel, és ezért, mivel a hülye víznek marha magas a fajhője, és alapvetően klímarendszerük veszettül bonyolult és visszacsatolások tömegei dolgoznak benne, alig-alig van hőingás. Hőingást az a buddhista szerzetes meg napalmtámadás-áldozat él meg, ha megélné, akit felgyújtanak, mert húsz fokról ezer fokra melegedni két perc alatt, na, az már egy hőingás! Az a pár fokocska, amiről vekengünk, például, ha három fokkal melegebb lesz, mind meghalunk, ha hidegebb lesz hattal, eltesznek minket mirelit mamutnak, nem arról szól, hogy a klíma szélsőségesen kileng, hanem arról, hogy roppantul érzékenyek vagyunk rá! A Holdon például a napi hőingás vagy háromszáz fok, a kopár sivatagban a Földön is tud ez lenni napi negyven, de az Óceán felett vagy egy novemberi inverziós ködben a Kárpát-kismedencegyulladásban legyen ez napi két fok, és sokat mondtam. Teremtőnk és barátnője, természet-ősanyánk elkényeztet minket, az már más kérdés, hogy viszont cserébe’ csinálunk a fejükre.

Klímánk elképesztő kiegyenlítettségének kiváló bizonyítéka, hogyha hinni lehet a csillagászoknak, akik valahol megmaradtak asztrológusnak, tehát azért szavahihetőségük egy raklapnyi kormányszóvivőével vetekszik, akkor 4 milliárd éve az akkor még fiatalabb és kevésbé bedörrent Nap energiatermelése jó 30%-al alacsonyabb volt, és láss csodát, nem nagyon venni nyomát, hogy a Földön hidegebb lett volna, azaz a klímarendszerünk ezt simán kikompenzálta. Ha további 4 milliárd év múlva a Nap belép a kommunista pártba, és agresszív vörös óriássá lesz, nyilván ez már nem fog így menni, de ha 3,4 milliárd év múlva még a jelenleginél 25%-al nagyobb teljesítményen fogja tolni a rezsót, azt még a bolygó valószínűleg bírni fogja, és mivel úgy néz ki, hogy örvényférgektől és trioblitáktól (kambriumi robbanás) technikai civilizációt összeevolúciózni úgy kb. 4-500 millió év, azaz, miután kiirtottuk magunkat, addig még kb. 7-10-szer tud a bolygó többé-kevésbé értelmes, tehát atombombát, globális felmelegedést és Győzikét produkálni képes fajt kinevelni, távoli utódainknak sem lesz még ilyen gondja. (Ne vegyen rá mérget senki, hogy mi vagyunk az 1.0. civilizáció egyébként. Idő volt többre is. És vannak ezt valószínűsítő nyomok is. Röhejes és hihetetlen, de tényleg.)

A közvélekedés olyasmit gondol a régmúlt földtörténeti korokról, hogy mindenfelé, még az északi-sarkon is, hatalmas pálmafák között folyton dinoszauruszok kergetőztek egymással, a klíma sokkal melegebb volt, mint ma, és dús vegetáció borította a bolygót. Mondani sem kell, hogy mint általában a meggyökeresedett „mindenkitudja” dolgok, ez sem igaz, ez a hatvanas-hetvenes évek paleontológiai közismereti elképzelése, amely elsősorban a szénrétegek tömegén és az abban talált lenyomatokon alapult, valamint azon az egyszerű tényen, hogy Európa – azaz, a legjobban és legalaposabban vizsgált terület – 300 és 30 millió évvel ezelőtt között – azaz, a legjobban és legalaposabban vizsgált földtörténeti korban – valóban általában és nagyobbrészt meleg klímájú volt, mint most, főleg azért is, mert mondjuk, délebbre feküdt, mint most. Apróság, hogy a pálma földtörténetileg mondjuk eléggé új találmány, és a karbonkori őserdők baromi nagyra nőtt korpafűfélékből álltak,lényegében harmincméteres zsurlók alatt röpködtek a félméteres szitakötők. Soha nem szabad elfeledkeznünk arról az „apróságról”, hogy a földtörténeti múlt ismerete mozaikos, és a bolygó kb. 4,56 milliárd éves történetéből a főbb mozaikok az utolsó 500 millió évről, azaz a történet kb. egytizedéről vannak meg, előtte annyit sejtünk, mintha hat hatoscsavarból és pár dugattyúgyűrűből akarnánk azonosítani, hogy is nézett ki James Bond jaguárjának féklámpája. Mi, valódi szövetes soksejtűek (Eumetazoa), általában véve úgy ebben az utolsó 10%-ban vagyunk a Földön, bár, ahogy F. Collins kiváló művében (Isten Ábécéje) helyesen rámutat, könnyen lehet, hogy a „kambriumi robbanás” csak látszólagos, valójában nem hirtelen, kvázi varázsütésre vagy az Úr „jehü” (óhéberül: „legyen”) szavára jelent meg az ősi ízeltlábúak, virágállatok, a férgek, a tüskésbőrűek és a puhatestűek tengert megtöltő tengernyi faja, hanem ez a sok lágyzselatinkapszula-jellegű dög már sokkal régebben ott handabandázott a vízben, csak a kambrium időszakban történtek olyan földtörténeti események, hogy ezek fossziliái tömegesen megmaradtak, és ezért tűnik úgy ötszázmillió év távlatából, hogy egyszerre kezdtek nyüzsizni.

„Mindig is változott az éghajlat, és régen sokkal melegebb volt” – igen, gyakran volt melegebb, például a nevezett karbon időszakban nem véletlenül képződtek óriási széntelepek (világszerte, csak pont, itt, a Kárpát-medencében, nekünk, nem, meg kell elégedni fiatalabb és rosszabb szénnel), de mellesleg a légkör is sűrűbb volt, a jelenlegi szén-dioxid-szint sokszorosával, ezért is tudtak a viszonylag primitív növények hatalmasra nőni, mert azt csinálták, amit ma is tesznek melegházakban: szén-dioxid trágyázást kaptak. Mellesleg a légkör oxigéntartama is sokkal magasabb volt, ezért ezek az erdők rendszeresen és brutálisan leéghettek, hiszen a nagyon magas oxigéntartalomban (a jelenleginél sűrűbb légkör mellett) nagyobb nedveségtartalom mellett is gyulladt a növény, és terjedt a tűz. De előfordultak időről időre hideg időszakok is: jégkorszakok. Nem is akármilyenek, a legalacsonyabb átlaghőmérsékletű jégkorszakban a világtengerek gyakorlatilag az ötödik-hetedik szélességi körig befagytak. Ha valaki beesik egy szakirányú egyetemi fakultánsra, hét jégkorszakot kell megtanulnia szörnyű szavakkal, a huroni, sturtiai, marinoi, glaskiers, ordovicium-szilúr, karbon-perm és kainozoikumi (a jelenleg is tartó) eljegesedést. Igen, jelenleg jégkorszak van, mert jégkorszak az, mikor állandó jégsapka van a Földön, igaz, jelenleg egy interglaciálisban, két eljegesedés közötti melegebb periódusban vagyunk, de mindenkit, többek között nem éppen mosolygós Grétácskát is meg kell nyugtatni: az eljegesedés nem ért véget, csak ép szünet van, egyél perecet. Az előbb említett nagyon ráb.szós jégkorszak az un. Sturtiai-eljegesedés volt mintegy 700 millió évvel ezelőtt, csúcsán, úgy 716-712 millió évvel ezelőtt olyan hideg volt, mint most a Marson, és a kanadai kutatók által 2010-ben feltárt gleccserréteg-koptatási maradványok alapján az eljegesedés alól az egyenlítő legszűkebb környezet volt csak kivételezve. Más szavakkal, akkoriban a Föld egy szép kövér hógolyóra hasonlított, csaknem összefüggő jégpáncél borította, és a jelenlegi +14,5 C fokos globális átlaghőmérséklet helyett úgy csekélyke -50 lehetett a globális átlag, amire az orosz hadsereg edzett (mir)elit szibériai hadosztályai is csak csettintenének, bár tudnivaló, hogy a jó vodka csak – 65 fokon fagy meg.

A karbon-perm eljegesedés sem lehetett sétagallop, ekkoriban nemcsak hidegebbé, szárazabbá is vált a klíma, ez adott lendületet a bundás állatok fejlődésének, azaz kvázi, hogy mi, emlősök úgy létezünk, többé-kevésbé az adott jégkorszaknak köszönhető, mert különben mindenki ráért volna hüllőnek maradni. Azt, hogy 65 millió éve leesett egy szép nagy üstökös, és hatalmas porfelhőbe és 3-5 évig tartó fagyos, de nem fagyis sötétségbe burkolta a bolygót, aminek köszönhetően nagyon sokan kihaltak, többek között a rontó-, és bontó szauruszok is, Alvarez elméletének elfogadása óta eléggé köztudott, csendben jegyzem meg, hogy 1980 körül ezt még kótyagos, valószínűtlen elképzelésként tárgyalták, ma pedig elfogadja a tudományos közvélemény, szóval, az ilyen rövid kataklizmákat nem tekintjük jégkorszaknak, ilyen lehetett eléggé sok, sőt, szinte rengeteg. Goldsmith állt elő úgy 30 éve az un. Nemezis-elmélettel, mely szerint a Napnak van egy pici, talán vörös törpe, talán nem is világító, barna törpe kisérőcsillaga, amely elnyúlt pályán keringve 28 millió évenként zavarokat okoz az Oort-felhőben, és üstökösök tömegét löki a Naprendszer belső régiói felé, hogy azok telibe verve a Földet, egy picit gyorsítsák az evolúciót. Ma jelenleg inkább az a tudományos körökben elfogadott nézet, hogy ilyen periodicitás nincs, illetve esetleges, az Oort-felhőt a közeli csillagok is meg tudják lökdösni, és hogy a Földet viszonylag kevés becsapódás éri, nagyrészt jóságos bratyókánknak, a Jupiternek köszönhető, amely gravitációs hatásával vissza kisepregeti ezeket a nagyra nőtt piszkos hógolyókat a fagyos távolba, de azért egypár néha-néha így is a fejünkre pottyan.

Nem köztudott, de úgy 37 millió éve a Földnek gyűrűje is volt, mint az óriásbolygóknak, meg a pasit fogott hölgyeknek. Egy amerikai csillagász, O«Kefe dolgozta ki ezt az elméletet, ami azon alapult, hogy ekkoriban a földi növényzet hirtelen satnyulni kezdett, éspedig olyan furcsa éghajlatváltozás miatt, hogy a nyarak átlaghőmérséklete nem változott, de a teleké a mérsékelt övekben úgy húsz fokkal visszaesett. Mi okozhat ilyet? Logikus: egy gyűrű, amely úgy helyezkedik el, hogy nyáron csak egy keskeny árnyékot ad, mert merőlegesen éri a napsugárzás, de telente alacsony szög alatt, és felváltva a két féltekére jó nagy árnyékot vet, mint a kövér paraszt, búza helyett. Egyébként erre van földtani bizonyíték is, a rengeteg tektit, azaz meteorüveg, amely ekkoriban szórta meg a bolygót, és nyilván innen származik, nem a kínai piacról.

Kb. 33 millió éve megint elkezdett a bolygó jégkorszakosat játszani, amely szemmel láthatóan még nem ért véget. Ez is jelentősen átrendezte az élet színpadát, és az a dolog furcsasága, hogy igazán komollyá a dolog csak mintegy 2,4 millió éve, a pliocén és a pleisztocén határán fordult, ez volt az első valóban komoly eljegesedés az un. Biber (azaz: hód) glaciális, amely nagyjából röpke 300 000 évig tartott, majd olyan komoly visszamelegedés követte,hogy úgy 2 millió éve ismét trópusi volt a klíma és a növényzet Európa nagyobb részén. Ezt több eljegesedés követte, amelyeket tájegységenként különböző nevekkel illetnek, errefelé, Közép-Európában günz, middel, riss, würm, nevekkel nevezzük meg őket, mert a világ különböző pontjain nem egyforma mértékben és nem egyforma időpontokban volt hideg. Azt kb. mindenki tudja, hogy a legutolsó eljegesedés, a Würm, kb. 12 000 éve ért véget, és azóta van jelenkor (holocén), és nagyjából ekkor sikerült kipusztítani, vagy kipusztult magától az európai megafauna, meg a dél-amerikai is, de az afrikai nem, azt ki késéssel, mostanság irtjuk ki.

Az, hogy mekkorától jégkorszak a jégkorszak, és milyen időtartamtól klímaváltozás a klímaváltozás, és mennyi év vagy Celsius szükséges ehhez, nincs igazán kőbe vésve, ahogy azt se tudjuk határozottan eldönteni, hogy meddig óriásmeteorit egy nagy meteorit, és mekkora mérettől ő már egy kisbolygó, vagy ahogy a régi vicc tartja, a világ legnagyobb törpéje és a világ legkisebb óriása mondjuk egyaránt 175 centi, és ők egy-egy átlagember…

Egy példa: 75 000 évvel ezelőtt Indonéziában felrobbant a Toba-kaldera, amely a „közelmúlt” (földtörténeti értelemben közelmúlt) legsúlyosabb vulkánkitörése volt. A levegőbe mintegy 3500 milliárd tonna por és vulkáni hamu került, és a füstoszlop magassága 80 km-ig hatolt fel. A por pár nap alatt elsötétítette a bolygót, és évekre megbolondult a földi időjárás. Gyakorlatilag egy nap alatt „összeomlott” a klíma, és a globális hőmérséklet 1,5-2 fokot csökkent. Húha, e mán’ sok, gondolja erre az átlagember, mi lehet ebből? Ebből konkrétan az lett, hogy az akkoriban még főleg Kelet-Afrikában élő (de már máshol is bőven jelen lévő) emberiség majdnem kihalt, konkrétan éhen halt, az emberiség globális egyedszáma kb. 2000 főre csökkent. A mitokondriális DNS változatossága – pontosabban, annak hiánya – alapján megállapíthatjuk, hogy a teljes emberiség egy alig pár tucat főnyi, kelet-afrikai népesség kb. 75 000 évvel ezelőtti (3000 generációval ezelőtti) csoporttól származik, más szavakkal tessék tudomásul venni, hogy önök mindannyian ugandai migránsok leszármazottjai. A kínaiak is. (Aki nem ismeri a viccet: Süllyed az utasszállító hajó. A kapitány az utasokhoz: – Hölgyeim és uraim, a helyzet válságos, a hajót csak akkor tudjuk a felszínen tartani a mentőegységek megérkezéséig, ha páran önök közzül feláldozzák magukat. De hogy a rasszizmusnak a LÁTSZATÁT is elkerüljük, ábécésorrendben kell a vízbe ugrani. Kezdjük tehát az Afroamerikaiakkal….senki sem afroamerikai? Akkor B betű, a feketékkel (Black) folytassuk…senki se fekete? A kis Jimmy meglöki az apját: – Papa, mi nem afroamerikaik és feketék vagyunk? – Hallgass fiam, itt és most, mi NIGGEREK vagyunk, ugorjanak csak a kínaiak! Mire egy hang hátulról: – Lenni nem kici kínai! Mi lenni sálgák! Sálgák!)

Ettől függetlenül persze, mindenki érzi a különbséget egy több százezer vagy millió, esetleg tízmillió éves trend és egy néhányszor tíz éves vagy legfeljebb egy-kétszáz éves röpke periódus között. Hogy mi volt a földtörténeti múltban, valamennyire kevésbé fontos, mint hogy mi történt az elmúlt ötven-százezer évben, meg a legutóbbi négy-ötezer évben, mert az emberiség sorsa szempontjából ez a tanulságos. És pontosan ezért nem lehet a klímaváltozás kérdését kézlegyintéssel „ostoba liberális/feminista hiszti” elintézni, ugyanis, akinek VAN történelmi ismerete, az sajnos, világosan kell, hogy lássa, hogy rendszerint ebbe szokott beletörni mindenki bicskája, azaz minden nagy balhé úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött, de az előtt meg az volt, hogy váratlanul megváltozott a klíma, és baj lett.

Biztosra vehetjük, hogy az emberiség ráért volna a fejlődéssel ítéletnapig, ha mindig potyog a mangó a dzsungel fáiról, csak ki kell fáradni érte, mint ahogy látványos módon a falrengető technikai civilizációk nem is az őserdő mélyén születnek, csak a kalandregényekben, mivel hol se bundára, se téli tüzelőre, se nagy puskára nincs szükség, hogy azt megvédjük, ott az emberiség nagyon jól elvan natív állapotában, mindaddig, míg nem érkezik az aki civilizálni akarja szegényeket. Más szavakkal, az, hogy az ember emberré lett, túl teológiai-filozófiai tartalmán (Ki vette észre először, hogy ő már nem majom? Ki találta fel a munkát? A többiek pedig miért nem verték ott, helyben, azonnal agyon?) elsősorban a jégkorszaknak, illetőleg a Würm glaciálisnak köszönheti. A jégkorszak „követelte meg”, hogy az európai ember kezdjen együttműködni, hozzon létre nyelvet, szelídítse meg a tüzet, készítsen hatékony szerszámokat, és kezdjen egyfajta szervezettség szerint ténykedni. Majd a jégkorszak elmúlása hozta a következő, és forradalminak bizonyult lépcsőt: a neolitikumot, a földművelés kezdetét, amely három dolgot hozott létre: a vagyont, a népességnövekedést és ennek következtében – az államot. Ahogy Szűr-Szabó Imre írta egy régi szatírában: „Aki ügyes, feltörhet. Letelepszik, és műveli a földet. Most még van benne fantázia, fiam, megéri, mert most még kevesen csinálják!” Ha fellapozzuk Konfuciust, a hindu védákat vagy a görög regéket, mítoszokat, akár a mezopotámiai hagyományokat, ugyanaz köszön vissza belőlük irodalmi szépséggel: a lineráris vagy ciklikus elképzelés a korszakokról, ahol „aranykor”ként emlékeznek a meztelen és gondtalan időszakra, mikor még nem szakította le Ádám (ah-dam – ember) Éva biztatására (eivah – anya) a tudás fájának gyümölcsét, és az ember boldog tudatlanságban élt, majd ezt követte az ezüstkor, mikor már művelte a földet, már dolgozni kellett, de még nem háborúzott (mert nem kellett verekedni a szűkös erőforrásokért, mert még kevesen voltak) és eljutottunk korukba (kora ókor) a fémek korába, mikor már az ember gonosz, pénzéhes, kapzsi és kegyetlen, de nem kell aggódni, mert vagy új ciklus kezdődik (keleti elképzelés) vagy Isten ítélni fog (nyugati elképzelés), de az bizonyos, hogy hamarosan visszabombázzuk magunkat a kőkorba. Nagyon úgy fest, ez be is fog jönni. Mindenesetre a történelem hajnalán is történtek olyan geológiai és klimatológiai események, melyeket nagyon-nagyon is megőrzött a kulturális közösségi tudat. Szinte minden nép emlékében ott él az özönvíz, szinte minden nép emlékében ott él – különféle neveken – az elsüllyedt Atlantisz legendája. Okait részben tudjuk, részben nem tudjuk, inkább csak az ezoterikusok vélik tudni – mintegy 10 700 évvel ezelőtt, mindjárt az interglaciális kezdetén bekövetkezett az un. Pleisztocén-holocén becsapódásos esemény (Dryas III-esemény), amely egy nap alatt „visszahozta a jégkorszakot”, a Kanada felett felrobbant üstökösmag – hasonló, csak nagyobb, mint a Tunguz-objektum – alaposan megkeverte a klímát, sőt, leállította a Golf-áramlatot – erről még beszélni kell majd. Kb. Kr.e. 7500 és 5500 között számos tengerelöntés történt, ekkor képződött a Fekete-tenger, egy édesvizű tóból, ezért számos korai civilizáció valóban a tenger fenekén van. Ezeket az eseményeket nem hiteles források, hanem mítoszok és hagyományok írták le.

Hírdetés

Más szavakkal, hogy egyáltalán létezzen olyan, hogy emberi civilizáció, felettébb valószínű, előfeltétele volt, hogy a fejlődő korai homonidák szépen (legalább) két brutális környezeti-, és klímaváltozáson essenek át. Nem beszélve arról, hogy a homonidák hajnalán az egykori Kelet-Afrikában már eleve azért jöttek le a fáról, mert elfogyott a fa, és a zárt őserdőt a Kelet-Afrikai tektonikus árok és hegységképződés miatt beálló csapadékhiány szavannává alakította, tehát muszáj volt. Viszont, akárhogy is nézzük, akárhány jelentősebb klímaingadozás volt az óvilágban az elmúlt ötezer évben, ott mindig komoly lenyakazások történtek.

Az egyik legkorábbi ismert civilizáció, az un. Mohendzsodaro (Harappa)-kultúra volt az Indus-völgyben, Kr.e. 4000-től kezdődően. AZ Indus völgyében? Egy kettős folyóvölgyben csakhogy a másik folyót ma már beazonosítani sem lehet, mert egyszerűen kiszáradt. Mikor Kr.e. 1500 körül az árják (aria = nemes) betörtek a hagyomány szerint mítikus istenkirályuk Indra (India névadója) vezetésével, már egy pusztuló országba érkeztek, mely lakosságát kiirtották. Mohendzsidaro azt jelenti hindi nyelven: halottak dombja. (Mellékszál, itt nem foglalkozunk vele, de a régészeti leletek felettébb nyugtalanító módon Hirosima-szerű képet festenek a város múltjáról. Akit érdekel, utánaolvashat.) De ugyanez az éghajlatváltozás – a Kr.e. XVIII-XV. században – tette véglegesen sivataggá a Szaharát, mely addig szavanna volt, hatalmas tavakkal (a Csád-tó mai kiterjedésének a harmincszorosát érte el) , ez indította be az indoeurópai népvándorlást, egy részüket Európa, másokat India felé víve, míg másokat (hettitákat) Kisázsiába, és űzte-hajtotta a „tengeri népek” hadát Egyiptomra. Ha kiszárad a föld, terméketlenné válik, a lakosság két dolgot tehet: elpusztul, vagy elvándorol. Megindul a migráció, nem kell hozzá Soros, ha visz a sors. Ez a gyökeres éghajlatváltozás rendezte át a „népek országútján”, a hatalmas Eurázsiai-sztyepperendszer népeit is, vitte ki a türköket, a hun népeket Turániából, hozta mozgásba a szkítákat. Ez vitte ki a héber pásztortörzseket Egyiptomból, és a megkeveredő időjárás nyitott utat száraz lábbal a vöröstengerészgyalogságnak, bár Mózesnek is fel kellett emelnie a botját. Ekkor indult hanyatlásnak a mükénei civilizáció, és ekkor érkez(het)tek az etruszkok is Kisázsiából Itáliába, hogy Aenas vitte-e Trója kardját, nem tudjuk, de harcos lelkületet biztosan.

A Kr.e. VIII. században történt egy lehűlés, ekkor, a késői bronzkorban terjedt el a sóbányászat, mert innentől kellett tartósítani a húst. Nem véletlenül Hallstadt, a sóbánya nevéről nevezték el a kor kelta kultúráját. A hidegebb és mostohább klíma a Földközi-tenger mellékén is éreztette a hatását: ekkor „tetőzött” a görög „sötét korszak”, azaz amikor a hellén törzsek társadalma, városállamai megroppantak, drasztikus változtatásokra kényszerültek. Erre az időre tehető a spártai állam és életmód kialakulása, válaszként egy kényszerhelyzetre. Ekkor roppant meg a korábban legyőzhetetlen Asszíria, és emelkedett fel Lűdia, és indult meg a médek, majd a perzsák hatalomra törése: a közel-keleti hatalmi viszonyok alapjaiban alakultak át.

A Kr.e. III. század kezdete körül viszont újabb klímaoptimum hozta el a hellenisztikus korszak virágkorát, a Földközi-tenger és Kisázsia nagy részén stabil és jó termelési feltételekkel.

A Kr.u. II-III. században az újabb meleg, száraz időszak tette tönkre a római mezőgazdaságból azt, amit a profitéhség és a talajrombolás nem tudott, és zúdította rá a népvándorlás tömegeit a Birodalomra. Európa mai arculatát, népeit ez a mozgás keverte a mai helyükre, hozta létre. Egyesek megtartották latin nyelvüket, és beolvasztották a germán hódítókat, így a hispániai latinok a vízi (pontosabban westi, azaz nyugati) gótokból spanyolokat, a galliai latinok a frankokból franciákat csináltak. Általában elmondhatjuk, hogy bár a logika az ellenkezőjét diktálná, rendszerint az uralkodó kisebbség kénytelen megtanulni a szolgák nyelvét, a bolgárok türk vezető rétege ugyanúgy elszlávosodott, mint a skandináv varégek Novgorodban, Moszkvában, Hódító Vilmos normann, de latinszerű (mondhatjuk ófranciának is) nyelvű népe a szász angolok között germán nyelvűvé vált, vagy errefelé szemöldökrángatást okoz, de Árpád erősen türk nyelvű népe is átvette a Kárpát-medencei avarok nyelvét. Szerva itt, csere ott.

A Bizánci Birodalmat a hírhedt Justinianus-féle pestisjárvány úgy 537 táján akadályozta meg abban végleg, hogy valaha újraegyesítse Rómát. Ez a járvány csak következmény volt, és egyébként sokkal kevésbé volt súlyos, mint az 1347-es nagy „Fekete Halál”. Következmény volt, izlandi és kamcsatkai vulkánkitörések miatt „nyár nélküli év”ek sorozata, lehűlés, az esőzések miatt a földön elrothadó gabonával. Hatalmas éhínség következett a Birodalomra, mely legyengült lakosságára sújtott le a pestis, mert az Apokalipszis lovasai ritkán járnak egyesével. Bizánc katonai és gazdasági csődje megnyitotta az utat arra, hogy a Közel-Keleti hatalmai vákuumba belépjen valaki vagy valami – és belépett oda az epilepsziás Próféta Mekkából. Európában ez végleg tönkretette a maradék gazdaságot is, 300 éven át a legmélyebb „sötét” középkor következett, de olyan mély, hogy Herbert Irlig (tévesen) még azt is megkérdőjelezte, hogy ez az időszak egyáltalán létezett-e?

Mikor letelt az a 300 év, viszont a jelenleginél érezhetően melegebb kor köszöntött legalábbis Európára, de úgy tűnik, az egész bolygóra: ez volt a középkori klímaoptimum, ( IX-XIII. Század) amely nemcsak a termésátlagokat és ezzel a lakosság számát és az emberi életszínvonalat húzta fel – ekkor kezdtek tömegesen hüvelyeseket termelni, melegigényes babot, a gabona mellett, ezzel az emberek több fehérjéhez, tápláló eledelhez jutottak, még Britanniában is megélt a szőlő, bort készítettek, Izlandon, Grönlandon (bár a „zöld ország” leginkább Vörös Erik propagandaszövege volt azért) és Labradorban megtelepedtek a vikingek, – hanem a társadalom és a műveltség is előbbre jutott. Ekkor alapították a tradicionális európai egyetemeket (Oxford, Padova, Párizs) , de ráértek keresztes hadjáratokat is indítani, és elérkezett a gótika fényes kora. A klímaoptimum elmúlása a XIII. század közepén azonnal megindított egy újabb, ezúttal mindeddig az utolsó lovasnomád támadási hullámot a sztyeppékről, Dzsingisz és Batu seregét se a hobbi űzte ki Belső-Ázsiából Európa, majd, Kubaláj korában, Kína felé. A megszokott enyhe, mediterrán jellegű, kiegyenlített klíma alig pár év alatt keveredett össze. 1241-42 telén olyan hideg volt, hogy a budai polgárok elkeseredetten törték a Duna jegét, hogy tatár hódítók ne tudjanak átkelni a folyón, amely pár évvel korábban elképzelhetetlen volt, hogy befagyjon – de nem jártak sikerrel. Más kérdés, hogy Batu (és Szubotáj) seregének betett a nedves, csapadékos, hűvösebb időjárás. A felégetett földön a lovaknak nem találtak téli takarmányt, és nedves , rothadt szénát, a házak átnedvesedett zsúpfedeleit kellett, hogy feletessék a lóállománnyal. A penészes széna aflatoxin-tartalma tömeges lóelhullást okozott, a mongól sereg lóállományának felét elvesztette 42 március végére. Nem sok más választása maradt a stratégiai mozgékonyságát elvesztett hadseregnek, mint ellenállás nélkül is kivonulnia a meghódított országból, amelyre olyan újabb éhínség következett, hogy Kálti Márk és Thuróczy Krónikája szerint nemhogy megszokott lett a kannibalizmus, hanem a piacokon is nyíltan árulták az emberhúst.

A XVII. század elején újabb klímamegpróbáltatás érte az emberiséget: ez volt a „kis jégkorszak”, azaz a híres Maunder-minimum. Ez a csillagászról kapta a nevét, aki – mivel Galilei óta folyamatosan figyelték már őket – leírta, hogy 1645 és 1715 között egyetlen folt se mutatkozott a Napon (de már évtizedekkel előtte is alig-alig, úgy 1610 után), azaz a naptevékenység szokatlanul gyenge volt, lámpásunk tartaléklángra kapcsolt. A sors fintora, hogy ez szinte pont egybeesett XIV. Lakodalmas Lajos, a Napkirály uralmával, táplálva személye legendáját, meg persze, rombolva országát, hiszen a háborúkba és a hódításba szerelmes „La Grand” népét komoly terhek elé állította, bár sokszor, pl. 1709 hihetetlenül hideg telén sok jobbágyfiú az éhhalál elől a hadseregbe menekült, ami paradox módon segítette is őfelségét. Ma azt is feltételezik, a „kis jégkorszak” kialakulásában komoly szerepe volt Amerika meghódításának és az indián birodalmak kirablásának és lemészárlásának: a spanyol, portugál hódítók keze, ágyúja és kanyarós és himlős köhögése nyomán húsz-harmincmillió amerikai pusztult el pár évtized alatt, és az őserdő millió négyzetkilométernyi megművelt földet vett vissza, ami hirtelen olyan mennyiségű szén-dioxidot vont ki a légkörből, hogy az a klíma lehűléséhez vezetett. Ez vitatható elmélet, mert egyrészt ez a Maunder-minimum igazán kemény időszakától 70-80 évvel korábban történt, másrészt akkoriban még az antropogén tevékenység alig formálta a bolygó összarculatát, ezen felül biztosan tudjuk, hogy a naptevékenység meglehetősen lanyha volt, azaz ismert az ok. A következmények erőteljesek voltak: 1600 októberében már derékig érő hó esett, így a török hadseregnek Szent Demeter napja előtt viszontagságok közepette kellett Kanizsa alól elvonulnia, 1634 „nyarán” közép-Németországban még júniusban is hó volt, Hollandiában rendszeresen befagytak a csatornák, az Alpok és Skandinávia gleccserei előrenyomultak. A harmincéves háború borzalmai olyan kegyetlenkedés elé állították Európát, amit még sosem látott, az éhínség és a járványok sok helyütt lényegében a teljes lakosságot elpusztították, a túlélők állati sorba süllyedtek. Tudjuk, hogy az 1648-as Vesztfáliai béke időpontjára Rajna-Pfalz és Szászország mezőgazdasága olyan károkat szenvedett, hogy a termelési volumen csak a XIX. század közepére állt helyre, és figyelem! – sok helyen egyházi engedéllyel két feleséget lehetett tartani, részben, mert a háború szinte kiirtotta a férfiakat, részben, mert több kéz kellett a lerongyolódott parasztgazdaságok „üzemeltetéséhez”. Ma szemmel nézve ez tényleg jégkorszak volt, és Magyarország török alóli felszabadulásához is nagymértékben hozzájárult, hogy az egyre romló klimatikus feltételek mellett a melegebb klímához szokott Oszmán harcosok, társadalom és szokásrendszer nem tudta feltartóztatni a valóban komoly támadást. Erre érzett rá Zrínyi ösztönösen, 1664. évi „téli hadjárat”ában, hogy a fagy és a hó viszonyai között a selyemgatyós allahakbározók teljességgel tehetetlenek, hogy akkor és ott még nem történt áttörés nem rajta múlott (meg nem egy kivilágítatlan, gázoló vaddisznón…). Kevesen tudják, hogy Buda 1686. szeptember másodikai visszavívása után még „nem dőlt el semmi”, de 1686-87 kutya kegyetlen telén Lotharingiai Károly veszteséggel mit sem törődve, Habsburg-hadvezértől szokatlan kezdeményezőkészséggel űzte, nyomta a törököket, és lényegében nagyon kevés veszteséggel döntő sikereket ért el: az éhező, fázó törökök feladták Szegedet, Egert, Pécset, Zentát, majd kevéssé közismert, hogy 1687 augusztus 12-én Nagyharsány mellett revansot sikerült venni Mohácsért: itt is, akárcsak 1693-ban a zentai csatában a felázott talaj, a szokatlan hűvös idő demoralizálta a török sereget, az óceáni klímához szokott német és németalföldi zsoldosokat hidegen hagyta.

Meg kell jegyezni, hogy a svéd résztvételt a harmincéves háborúban is jórészt a Maunder-minimum miatti hideg okozta. Nemcsak észak-, hanem jószerivel közép-Svédország is alkalmatlanná vált az intenzívebb mezőgazdasági művelésre, a Svéd Királyság logikus lépése: expanzió dél felé. A vallási duma kb. annyit jelentett, mint korunk ISIS-ének, Gusztáv Adolfnak termőföld kellett. Hasonló lelkesedés hajtotta hetven-nyolcvan évvel később XII. Károlyt a lengyelek és a az oroszok ellen, míg Poltavánál Nagy Péter cár megálljt nem parancsol a svédeknek. Miután elmúlt a hideg, a svédeknek nem is sok kedvük volt háborúkba bonyolódni, bár úgy néz ki, a küszöbön álló faji háború első vesztesei ők.

Ahhoz, hogy kitörjön a Nagy Francia …forradalomnak aligha nevezhetjük, inkább istentagadó, ősbolsevik őrjöngés, leginkább az kellett, hogy Izlandon megint kitörjön néhány vulkán, és az 1787-88-as hideg tél utáni esztendő katasztrofálisan rossz termést, éhezést hozzon, és kitörjön az elégedetlenség. Ez Amerikának jól jött: György király miniszterelnöke „elengedte” Észak-Amerikai gyarmatait, nem nagyon volt más választása: Britanniában is felütötte a fejét az éhínség, nem tudta tovább finanszírozni a háborút.

A hideg évek még többször ismétlődtek az elkövetkező években, 1797 július 2-án Debrecenben bokáig érő hó esett, 1799 augusztus végi hidegbetörés egész Európában lefagyasztotta a szőlőt, a hadviselés fontos alapfeltétele, a bor hiánycikké vált. Majd újabb vulkánkitörés: 1815, a kelet-indiai Tambora kitörése miatt újabb két „nyár nélküli év” következett. „Napóleont a sár győzte le Waterloonál”. Nem igaz. Napóleon ekkor már „hanyatló ágban” volt egészségileg és fizikailag, egy „igazi” Napóleon éppen, hogy előnyt kovácsolt volna az időjárásból, amely mindkét felet hátráltatja, ideális körülményektől eltérő viszonyok mindig a jobb hadvezérnek kedveznek. Napóleont ismét az éhínség győzte le, a francia kincstár nem tudta finanszírozni a háborút, de az éhínségtől kimerült szövetségesek se akarták túlfeszíteni a húrt, így történhetett, hogy a Talleyrand által képviselt franciák egyenrangú félként ülhettek le a Bécsi Kongresszus asztalához. A Napóleoni háborúkat a malájok zárták le: Európának a hosszú békét egy sok-sok ezer kilométerre lévő vulkán hozta el, igaz, kitett magáért: 140 milliárd tonna kőzetet , hamut és kén-dioxidot okádott a légkörbe. A globális hőmérséklet 0,6 fokot csökkent (igen, ennyi elég). A Jangce áradásai Kínában milliókat taszítottak éhhalálba, majd kiindult a híres indiai kolerajárvány, amely több hullámban Európát is elérte. Tegyük hozzá, az 1816. évi terméskiesés, pénzdevalváció és elégedetlenség folyamatos asztalverése is erőteljesen hozzájárult ahhoz, hogy Ferenc császár végül is, pár év múlva végre összehívja a magyar nemesi országgyűlést, és elkezdődhessen végre a reformkor, függetlenül attól, hogy első felindulásból a résztvevők egy gazdag, de kótyagos huszárkapitány hagymázait látták pl. abban, hogy tudományos akadémia alakulhasson…

Itt persze, nem soroltunk fel mindet, és messze-messze nem teljes mélységében, de azt hiszem, épeszű embernek egy percig sem kell bizonygatni: minden klímaváltozás jó nagy, adott esetben brutálisan nagy társadalmi felfordulást tud okozni. Sőt: igazság szerint, úgy tűnik, az a sokkal-sokkal ritkább eset, hogy valamely jelentős történelmi változás, esemény, hatalmi átrendeződés, stb. mögött NEM áll egy klímaváltozás, egy népességmozgást, országok meggyengülését, birodalmak hanyatlását, járványt és éhínséget okozó éghajlat-módosulás. „De a XX. század két nagy világháborúját nem ez okozta.” Valóban nem? Az első világháború oka a XIX. század erőforrás-elfogyása okozta, azaz az, hogy parancsoló szükségszerűséggé váljon a világ újrafelosztása – és e mögött Európa a történelemben példa nélküli fölénye, népességi és gazdasági expanziója volt, azaz az, hogy a Maunder-minimum „elfogyása”, a klíma kedvezőbbé válása pont egybeesett egy jelentős technikai fejlődéssel. A második világháborúnak pedig, minden hazugsággal ellentétesen, egyetlen oka volt: az első…

Mellesleg, a második véhá volt az emberiség első olyan tette, amely igazolhatóan és brutálisan beavatkozott a globális klímába (hatalmas mennyiségű füst és por lévén), egyébként erről is kevés szó esik.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »