Vizitáció a Szentföldön – Várnai Jakab naplója (23. rész)

Vizitáció a Szentföldön – Várnai Jakab naplója (23. rész)

Várnai Jakab OFM 2015–16-ban a Szentföldi Ferences Kusztódia vizitátora volt. E tisztségében, majd megbízatása után is többször járt a Szentföldön. E tapasztalatok és élmények nyomán készült a napló, melynek fejezeteit hetenként teszik közzé a Ferences Rendtartomány honlapján. A huszonharmadik részt olvashatják.

Kairó (2016. április I.)

Magamban valahogy mindig úgy képzeltem, hogy Egyiptom nagyon messze van a Szentföldtől, Jeruzsálemtől. Az a 400 km viszont végül is nem olyan sok. (Ezzel persze nem akarom lebecsülni a Szent Család menekülésének megpróbáltatásait…) A kapcsolatot azért is jó észben tartani, mert a muszlim uralom idején sok időszak volt, amikor Jeruzsálem Kairó alá tartozott. Időnként itt vetették börtönbe a jeruzsálemi testvéreket. Nem vagyunk tehát messze a Szentföldtől, de azért ez mégiscsak egy más világ.

Április 4.

Érkezés Kairóba, este 8 óra tájt, Isztambulon keresztül. A gvardián, az olasz Vincenzo atya beültet a nem túl új Skoda Feliciába, és felvesszük a kairói közúti forgalom ritmusát. Az pedig elég gyors! Szerencsére dugóba nem kerülünk. Először szép, széles út, sok zölddel, de a mi környékünk, a Muski, egy lepusztult utcai vásár. Mintha egy nyomortelepen tartanának piacot. Feltűnik, hogy aránylag sok a szamár, ahhoz képest, hogy a házak 6-8 emeletesek. A buszokra olyan tömegek szállnak fel, hogy az azonnal szánalmat vált ki belőlem. Végül betolatunk egy kapualjba – mintha egy romos pesti bérházba érkeztünk volna meg, egy forró kánikulai éjszakán.

Ez a városnegyed volt a 17. században a velencei kereskedők negyede. Papjuk, mint annyi más helyen a velenceiek mellett, ferences volt. 1632-ben az egyik itteni telket egy kereskedő a Kusztódiának adományozta, hogy letelepedhessenek. A Via dei Venezianiból mára al-Bendaka utca lett. Egyiptomban azelőtt 16 helye volt a Kusztódiának, és még a toszkánai provincia is vitt missziókat az országban. Ezekből jött létre 1995-ben az egyiptomi ferences provincia. Megmaradt azonban a Kusztódia tulajdonában a Muski, itt ugyanis 1954 óta kiépítették a keleti kereszténység kutatóintézetét, ahogy a tábla hirdeti a bejáratnál: Centro Francescano Studi Orientali Cristiani. (A városban különben a domonkosok szakosodtak az iszlám kutatására, jezsuiták pedig az egyiptológiára.)

A kairói Muski kutatóközpontban,
jobbra p. Vincenzo igazgató, balra a könyvtár világi vezetője

Az itt élő öt páter is ennek állt a szolgálatába: gondozzák a könyvtárat (80 ezer kötet), tanítanak, előadásokat tartanak, kutatnak, írnak. Hárman egyiptomiak, egyikük szír. A könyvtárban magam is láttam, ahogy az Al-Azhar egyetemről egy diáklány (megfelelő fátyolban) kutatni jött egy patrisztikai témát. A szír pátert egyébként sok arab kutató és diák keresi, mert latinból arabra fordít nekik.

Hírdetés

A Muski olvasóterme: éppen egy muszlim hallgató jött az Al-Azhar egyetemről

A templom nem plébánia, hétköznap elég kevesen voltak a misén, amelynek nyelve a francia. Vincenzo gondosan körülvezet. A tetőteraszon reggel még elviselhető a hőmérséklet. Megmutatja, hogy a zsibvásár, amit első este láttam, abból adódik, hogy az utcában szinten minden üzlethelyiség nagykereskedés. A reggeli órákban még nem is nagyon vannak nyitva. Éjjel aztán annál tovább. Nem sok a vásárló, de aki jön, az nagy tételben vesz. Az ilyen üzletekhez rendesen neki kell ülni: ezért vannak teázó, kávézó férfiak a bolt előtt. Nappal még jobban látni a rettentő koszt és a mindent belepő homokot.

Kiállítási helyiség nincs az épületben, pedig volna mit megmutatni: a régészeti, művészeti és geológiai érdeklődésű ferencesek sok mindent összeszedtek. A kéziratokat sikerül megóvni a párától, kifogástalan elhelyezést kaptak. A folyosót őrzi Girolamo Golubovich mellszobra: a Kusztódia nagy történésze hagyatékának egy része ide került.

Vincenzo az eddigi vendéglátóim közül abban is kiemelkedett, hogy mindent meg akart mutatni nekem a városból, amit csak lehet. Így jutottunk el a „Régi Kairóba”, a régi keresztény negyedbe. Amikor a muszlimok bevették a várost, valamivel arrébb építették fel városukat, gondosan el volt választva a két világ. Itt van az Abu Szerge-templom, az ország egyik legrégibb temploma (5. sz.). A legenda szerint a Szent Család itt bújt el egy barlangban, ami ma kripta. Az ikonosztáz 12. századi. Azután: Szent Barbara temploma. El sem hiszem, hogy eljutottam a Ben Ezra-zsinagógába is. Ennek a padlása a „kairói geniza”: mindenféle írás temetője, ahol a 870-től 1850-ig tartó időszakból megtaláltak körülbelül 300 000 kéziratot (ebből ma Cambridge-ben van 193 000). Láthatóan fontos templom a Mar Girgis (10. századi vagy régebbi, a mostani formája 1904-ben épült egy tűzvész után), de a legjobban tetszett Szűz Mária temploma, az El-Muallaqa-templom, avagy a Függőtemplom, a 7. századból. Gyönyörű itt a faragott márvány szószék, valamint Szűz Mária és Jézus, illetve Szent Márk ikonja. Megnézzük az 1910-ben alapított Kopt Múzeumot is, amely igazi kincseket tartogat: Nag Hammadi kézirat, középkori kéziratok, ikonok, faragott ablakok, freskó-fülkék.

A kairói Függőtemplom bejáratánál

Április 7-én reggel megyünk a latin püspökhöz, akivel még ferences provinciális korában találkoztam. Egy kicsit aggódunk, hogy eljutunk-e hozzá, ugyanis útlezárások vannak: Kairóba látogat a szaúdi király! Mindenütt nagy a biztosítás. Szerencsére elkerüljük egymást a királlyal, elérünk célunkhoz. Sőt, utána még átautózunk a Zamalek-szigetre is, a nunciatúrára. A titkárral tudunk beszélni, aki nagyon megörül, hogy magyarral találkozik. Khourian atya ugyanis 2010–12-ben Budapesten volt a nunciatúrán, és nálunk jobban szeretett lenni, mint itt, Kairóban… Gyönyörű kertes palota a nuncius lakhelye a Nílus partján.

Délután Kairó további felfedezésére indulunk. Nagyon hálás vagyok Vincenzónak, hogy elcipelt a kis Skodával ezekre a helyekre. Hasszán Szultán mecsetje (1356) a maga irdatlan tömegével és magas tereivel nagyszerű alkotás. Ibn Tulun mecsetje 879-ben készült el, a legrégibb mecset egész Afrikában, és alapterületre a legnagyobb Kairóban. Rajtunk kívül nem volt látogató, így szinte szürreális élmény volt körbemenni az öthajós csarnokban az udvar körül.

Miután április 8-án reggel elutaztam, Vincenzo írt, hogy alig tettem ki a lábam, megérkezett hozzájuk a hamszín, a forró sivatagi szél, sok homokkal és 45 fokos hőséggel…

Forrás és fotó: Ferencesek.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »