Vizes Eb – A legjobb idővel döntős a 4×100-as férfi gyorsváltó

A 4×100 méteres férfi gyorsváltó a legjobb idővel jutott döntőbe vasárnap a római úszó Európa-bajnokságon.

A délelőtti előfutamok során férfi 200 méter gyorson rögtön négy magyar volt érdekelt.

Elsőként a csütörtöki nyitónapon a 4×200 méteres gyorsváltó „délelőtti tagjaként” aranyérmes Mészáros Dániel egyéni legjobbjától (1:48.89) elmaradva 1:50.60 perccel összesítésben a 28. helyen zárt. Majd jött a győztes staféta három másik tagja – Holló Balázs volt a negyedik -, Milák Kristóf a szombati 100 méter gyors ezüstje után egy reggeli, 1:46.26 perces idővel „melegített”, ami nem sokkal maradt el élete legjobbjától (1:45.74), így összesítésben a világbajnoki címvédő, szombaton 100-on őt világcsúccsal legyőző román David Popovicit is megelőzte.

„Le kellett úszni, mindenképpen be kellett kerülni, ennyi” – összegezte sztoikus nyugalommal egyébként szenzációs úszását Milák, akinek a szombati naphoz hasonlóan ezúttal is nagyjából negyed óra pihenője lesz, előbb a 100 méter pillangó döntőjében, majd a 200 méter gyors elődöntőjében lesz érdekelt. „Utóbbiban igazából csak be kell kerülni, és szerencsére az erősebb futamban vagyok, ami nekem sokkal jobb.”

Ugyanebben a futamban Németh Nándor 1:48.04-gyel zárt és tizedikként ment tovább. Márton Richárd összesítésben nem maradt el sokkal honfitársától, 1:48.13 perces idejével a 12. lett, de mivel egy számban egy nemzetből maximum ketten juthatnak tovább, ezért ő búcsúzott.    

Hírdetés

„Ez egy szenvedés volt most, kissé nehézkesen ment a reggel, de a szerencse kicsit mellém állt. Ennek azért örülök” – mondta Németh.    

Sebestyén Dalma a 200 méter vegyes hétfői küzdelmeire készül, most azonban bemelegítésképpen 100 méter pillangón is medencébe ugrott, egyéni legjobbját (58.85) megközelítve 59.39 másodperccel csapott célba, amivel a 16. helyen jutott volna tovább, a futam után azonban jelezte, ugyan nagyon örül ennek az időnek reggel, azonban az esti elődöntőben nem fog úszni.

Férfi 50 méter háton Kovács Benedek volt érdekelt, aki szombaton 200 méteren második volt, megszerezve ezzel pályafutása első érmét világeseményen. A BVSC 24 éves versenyzője a sprinttávot 25.73 másodperc alatt teljesítette, amivel a 25. helyen végzett. A vegyes zónában elmondta, ez nem az ő száma, ugyanakkor mivel nem volt más, ezt is vállalta, arra pedig jó volt ez a délelőtti úszás, hogy a szombati élményei okozta feszültséget kissé levezesse.

A 4×100 méteres gyorsváltó Németh Nándorral, Szabó Szebasztiánnal, Mészáros Dániellel – akinek névrokona úszott 200-on – és Milák Kristóffal a legjobb idővel (3:14.62) került a 19.15-kor kezdődő fináléba.

„Úgy néz ki, ez ütőképes lesz, Mészáros Dani felülmúlta az elvárásaimat, nagyon jól ment. Az olaszokat itthon nem lesz könnyű megcsípni, de bármi lehet” – fogalmazott Németh Nándor.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »