Vivát! Ádám Zita teljes elhivatottsággal

Vivát! Ádám Zita teljes elhivatottsággal

A nemzetiségi oktatás területén elért rendkívüli eredményeiért Zuzana Čaputová államfő a Ľudovít Štúr Érdemrend második fokozatát adományozta Ádám Zita pedagógusnak.

A kitüntetés egész közösségünk számára megtisztelő, hiszen arról is szól, hogy a köztársasági elnök fontosnak tartja az anyanyelvi oktatás ügyét. A díjazottal a rangos elismerésig vezető pályája fontos állomásairól beszélgettünk.

Hírdetés

 

Vajon gyerekként is tanító néni szeretett volna lenni? Terelgette, óvta a kistestvéreit? Próbált korán elhunyt édesanyjuk helyett az anyjuk lenni? Milyen út vezetett az ő esetében a katedrára? Azokban az években lehetett egyáltalán új módszerekkel kísérletezni? Hogyan tudta megnyerni a kollégákat is annak, hogy állandóan képezzék magukat? A pozsonyi Pedagógiai Kutatóintézet munkatársaként szlovák tankönyvet is írt, majd egyik napról a másikra elveszítette az állását. Nagyon kétségbeesett? Hogyan került vissza egy nagyon szép és tartalmas ív után 2004-ben Rimaszombatba? Egy ilyen díj után sem ül a babérjain, min dolgozik éppen? Szerinte a mai pedagógusoknak a tisztességes béren kívül mi hiányzik a legjobban?

Vrabec Mária interjúja a kitüntetettel elolvasható a már megvásárolható Vasárnapban!


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »