Viszontagságos időjárás az első „igazi” téli olimpián

Viszontagságos időjárás az első „igazi” téli olimpián

Míg négy évvel korábban achamonix-i versenyeket csak utólag kiáltották ki olimpiává, 1928-ban asvájci St. Moritz már rendesen pályázat útján vált a téli ötkarikás játékok házigazdájává.

A komoly infrastrukturális fejlesztéseket megvalósító svájci üdülőhely vezetése ugyanakkor úgy gondolta, a befektetések minél gyorsabban térüljenek meg. Így a januári főszezon helyett – amikor olimpia nélkül is telt házasak voltak a szállások – februárban tartották meg a játékokat, meghosszabbítandó a turistaidényt.

Ezzel mindössze annyi volt a gond, hogy ekkortájt St. Moritzban már meglehetősen változékony az időjárás. A hirtelen megérkezett meleg széláramlat miatti olvadás jócskán belekavart a versenyekbe: az 50 kilométeres sífutásnak még 0 Celsius-fokban vágtak neki az olimpikonok, a célba éréskor viszont már (plusz) 25 fokot mutatott a hőmérő. (A szélsőségekhez legjobban alkalmazkodó svéd Per Erik Hedlund ennek köszönhetően máig nem tapasztalt, több mint 13 perces előnnyel lett bajnok.)

A műkorcsolyázóknak a jégen zászlók jelezték az egyre hatalmasabb lyukakat, a 10 km-es gyorskorcsolyás számot pedig félbe is szakították, mert a természetes jég szinte teljesen elolvadt. De a többi versenyszámmal is adódtak gondok, mivel a 18 órán át egyfolytában zuhogó eső miatt egy versenynap kiesett az egyhetes programból.

A szervezőkről akkor is folyt a víz, amikor az északi összetett végeredményét próbálták megállapítani. A tízórás számolgatásba végül hiba csúszott, így az olimpia zárónapján a már hazainduló olimpikonokat egy póteredményhirdetésre kellett összeverbuválni.

Sok más sportában viszont kimagaslottak a legjobbak. Kanadának csak a hokitorna négyes döntőjében kellett pályára lépnie – már ha a három KO (Svédország 11:0, Nagy-Britannia 14:0, Svájc 13:0) egyáltalán méltó a finálé megnevezésre. Műkorcsolyában sem volt igazán kérdés a győztesek kiléte: a nőknél a 15 évesen már második olimpiáján szereplő norvég Sonia Henie megkezdte bő évtizedes egyeduralmát, a férfiaknál pedig a svéd Gillis Grafström zsinórban harmadszor lett aranyérmes (az első két téli olimpiát megelőzően a szám a nyári játékok műsorán szerepelt). A finn gyorskorcsolyázó Clas Thunberg újabb két elsőségével ötre tornázta fel olimpiai bajnoki címei számát, amivel hosszú évekre kibérelte az első helyet a téli olimpiák éremhalmozóinak örökranglistáján.

Svájcban ötös bobok szerepeltek a négyesek helyett, ami nem gyökeresedett meg, szemben a szkeletonnal. Igaz, a „hasonszánkó” legjobbjai a debütálás után csak 1948-ban térhettek vissza az olimpiára, amikor ismét St. Moritz volt a házigazda, majd 2002-ig egy újabb üresjárat következett, de azóta állandó része az olimpiai műsornak a szám.

1928-ban az Európában nevelkedett amerikai testvérpár, Jennison és Jack Heaton háziversenyévé lett a döntő, végül előbbi összesítésben egy másodperccel előzte meg öccsét. Jack húsz (!) évvel később, 39 évesen kárpótolta magát, amikor ő is a csúcsra ért szkeletonban.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »