Viszlát Kétharmad: "A Fidesz megállítható, ha elegen elmegyünk szavazni"

Viszlát Kétharmad: "A Fidesz megállítható, ha elegen elmegyünk szavazni"

A Viszlát Kétharmad Mozgalom közleményét változtatás nélkül közöljük:

A Viszlát Kétharmad Mozgalom ezúton gratulál Márki-Zay Péternek. Az ő vasárnapi győzelme reményt adhat a kormánnyal elégedetlen választóknak szerte az országban, főleg, ha a megfelelő következtetéseket vonjuk le belőle.
 
1. A részvétel a fontos. Bebizonyosodott, amit hónapok óta mi is mondunk: bármit gondoljon is az ember az ellenzék állapotáról, a Fidesz megállítható, ha elegen elmegyünk szavazni. Nincs fontosabb, mint a választási mozgósítás!
 
2. El kell felejteni a közvélemény-kutatásokat. Nem azért, mert ne lennének elég pontosak, hanem azért, mert visszatartó erejűek. Minél többen hiszik azt, hogy a Fidesz legyőzhetetlen, annál inkább az lesz. És minél többen hiszik azt, hogy a Fidesz legyőzhető, annál inkább az lesz. A bizonytalanok megmozdíthatók!
 
3. A Fideszt az egyéni választókerületekben lehet megállítani. Az országos választás teljesen más, mint egy helyi választás, de az egyéni körzetekben hasonló helyzet állhat elő, mint Hódmezővásárhelyen. Hiába lesz első az országos listán a Fidesz, ha elég választókerületben sikerül megverni, nem győzhet!
 
4. Meg kell találni az egyéni körzetekben az esélyes ellenzéki jelölteket. Hódmezővásárhelyre az egész ország figyelt, és ugyanígy kell majd figyelni a legfontosabb körzetekre. A legesélyesebb jelöltek igenis megtalálhatók, ha a nyilvánosság végre azzal kezd foglalkozni, ami a választások szempontjából igazán fontos: az egyéni körzetek erőviszonyaival. Hassunk a sajtóra ennek érdekében!
 
5. A recept akkor is működni fog, ha nincs teljes körű ellenzéki összefogás. Jelenleg elképzelhetetlen, hogy ugyanolyan koordináció valósuljon meg országosan, mint Hódmezővásárhelyen. Fontosak lesznek az ellenzéki pártok döntései, de a legfontosabb akkor is az, hogyan döntenek a választók. Nekünk pedig egy dolgot kell tudnunk: bárkire szavazunk is listán, egyéniben szavazzunk a legesélyesebb ellenzéki jelöltre!
 
Október óta következetesen ugyanezt mondjuk. Bízunk benne, hogy Márki-Zay Péter győzelme hatására még többen hallanak meg bennünket!
 
A Viszlát Kétharmad Mozgalom nevében:
 
Pápay György

Ahogy arról tegnap az Alfahír is beszámolt, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson a függetlenként, de jobbikos felkérésre induló Márki-Zay Péter megsemmisítő vereséget mért fideszes ellenfelére a kormánypárt fellegvárának számító Hódemzővásárhelyen:

“Ma Hódmezővásárhely megmutatta: a közvélemény-kutatásokat ki lehet dobni a kukába”

“Életemben nem láttam ennyi felnőttet sírni, én is azt teszem”- kezdte beszédét Dr. Márki-Zay Péter, miután kiderült, hogy legyőzte a Fidesz jelöltjét, a város alpolgármesterét, Hegedűs Zoltánt. Minden választónak – függetlenül attól, hogy kire szavazott – megköszönte a választási részvételt. “Ma Hódmezővásárhely megmutatta, azért a víz az úr”- mondta.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »