Visszavont fellebbezés: letett az OTP Románia a görög leáynbank megvásárlásáról

Visszavont fellebbezés: letett az OTP Románia a görög leáynbank megvásárlásáról

Az OTP nem veszi meg a görög National Bank of Greece tulajdonában álló romániai Banca Românească 99,28 százalékos tulajdonrészét – közölte a pénzintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A tájékoztatás szerint megszűnt a romániai Banca Românească S. A. (BROM) 99,28 százalékos tulajdonrészének, valamint a National Bank of Greece S.A. (NBG) más leányvállalataihoz tartozó egyéb romániai kitettségek OTP Bank Romania S.A. (OBR) által történő megvásárlására vonatkozó 2017. július 26-án létrejött adásvételi szerződés.

Erre tekintettel az OTP romániai leányvállalata 2018. április 18-án visszavonta a Román Nemzeti Banknál (RNB) időközben benyújtott fellebbezését az RNB első fokú döntésével szemben, melyben az RNB nem hagyta jóvá a tranzakciót.

Az OTP március 19-én még azt közölte, hogy vizsgálja a felügyeleti levél tartalmát, amelyben a Román Nemzeti Bank közölte, hogy nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb akvizícióját. Az akkori tájékoztatás szerint a Román Nemzeti Bank március 14-én vezetői levélben értesítette az OTP Bank romániai leánybankját arról, hogy nem hagyta jóvá a National Bank of Greece tulajdonában álló romániai Banca Românească 99,28 százalékos tulajdonrészének, valamint a National Bank of Greece más leányvállalataihoz tartozó egyéb romániai érdekeltségek megvásárlását.

Hírdetés


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »