Visszatérnek Antalyába az oroszok

Visszatérnek Antalyába az oroszok

Tömegesen vásárolják az antalyai utakat az oroszok azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a Törökország elleni idegenforgalmi szankciók feloldását. Nem gátolja ebben a megszokott üdülőhelyekre visszatérni vágyókat az isztambuli repülőtéren elkövetett merénylet és az egyelőre a korábbiaknál magasabb árak sem.

Indulnak a napokban a charterjáratok is, egyelőre azonban csak a szokványos módon lehet eljutni Törökországba. A közkedvelt antalyai üdülőhelyek ára mintegy 50 százalékkal drágább, mint tavaly. Az irodák a kormány engedélyére várnak, s csak azután indíthatják a turistajáratokat, amelyek iránt hatalmas az érdeklődés. A szektorban járatos szakértők szerint a charterek nagyjából az utószezonra futhatnak igazán fel. Ezenkívül gondot okoz az is, hogy nemcsak az orosz turisták tűntek el a török üdülőhelyekről, de jóval kevesebb angol és német is érkezik. Ezért a szálláshelyek mintegy 40 százaléka bezárt, így a török idegenforgalom felfutását ez is akadályozza.

S miközben az orosz turisták az Ankara és Moszkva közötti enyhülés után a régi törökországi helyeket keresve megrohanták az utazási irodákat, Szocsiban és a Krímben törhetik a fejüket a jövő miatt. A legkedveltebb oroszországi helyeknek kimondottan jól jött, hogy Egyiptom és Törökország lényegében bezárult az utazni vágyók előtt. Az idei szezont a fentiek miatt komolyabb veszély már nem fenyegeti, hiszen miközben az előrejelzések szerint az év végéig nagyjából hatmillióan fordulnak meg a Krímben és 14 millióan a krasznodari területen, a török utakra maximum 400 ezer turistát lehet átirányítani. Jövőre azonban már nagyobb lehet a baj, s az orosz turisztikai szakemberek szerint mindenekelőtt Szocsiban kell elgondolkodni azon, hogy ne csak a prémium kategóriában kínáljanak programokat és szállásokat, hanem a széles tömegek számára is. A Krímben e tekintetben jobb a helyzet, nehézségeket a kercsi híd elkészültéig inkább a félsziget megközelítése és az infrastruktúra elmaradottsága okozhat. Másképp, de mindkét övezetre érvényes tehát, hogy optimalizálni kell az ár és a szolgáltatás minősége közötti arányt. Ellenkező esetben az oroszok ismét a külföldi üdülőparadicsomok felé veszik az irányt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »