Visszatérne a kommunizmusba a romániai lakosok fele

Pesszimista a jövőt illetően és visszasírja a kommunizmust a romániai lakosok zöme, derül ki egy felmérésből.

A romániai lakosok kapitalizmushoz való viszonyulását vizsgálta az IRES közvélemény-kutató nemrég közzétett felmérése, mely eléggé lesújtó képet fest 2018 Romániájáról. A június 4-16. között, 866 személyes mintán végzett kutatás legérdekesebb eredményeiből szemezgetünk.

– rossz irányba tart az ország, véli 10 romániai lakosból 8, azaz a megkérdezettek 80 százaléka

– de sebaj, mert jövő ilyenkor még rosszabb lesz,

ezt 10 emberből 4-en gondolják

– és csupán a megkérdezettek 22 százaléka reméli azt, hogy jobbra fordulnak a dolgok

– 28 évvel a rendszerváltás után nagyon alacsony a vállalkozói kedv, az alanyok csupán 18 százaléka mondta azt, hogy a családjában van valakinek vállalkozása, és csak 15 százalék tervez vállalkozást indítani

– ezt a legtöbb interjúalany – 53 százalék – a pénzhiánnyal indokolja, de fontos ok az előrehaladott életkor és a hozzá nem értés is

– bár egyetértenek azzal, hogy jó, ha valaki a maga ura, ha befektetésekről van szó, a románokat az elővigyázatosság jellemzi: 10-ből 6-an gondolják úgy, hogy

jobb kis, de biztos fizetésből élni, mint nagy, de bizonytalan jövedelemből

– a romániai lakosok háromnegyede a középosztályhoz sorolja magát, egyharmaduk vallja azt, hogy az alsó társadalmi réteghez, 4 százalékuk, hogy a felső tízezerhez tartozik

– a gazdagokról is sajátos felfogása van a romániaiaknak: 60 százalékuk azt gondolja, hogy törvénytelen módon tettek szert vagyonukra, és szinte ugyanennyi ember szerint pluszadót kellene fizetniük

– bár 10 lakosból 9 szerint jó dolog a piacgazdaság, azok körében, akik a szocializmusban is éltek, nagyon erős a nosztalgia

– a „Jobb volt 1989 előtt?” kérdéssel az alanyok 35 százaléka teljesen egyetért, míg 31 százalék egyetért

– szinte minden jobb volt a rendszerváltás előtt,

véli a megkérdezettek zöme: az ipar (81%), a politikai helyzet (74%), az infrastruktúra (65%), az oktatás (69%), az egészségügy (65%), a munkaerőpiac (61%) és nem utolsósorban az életszínvonal (58%)

– így már nem meglepő, hogy a kapitalizmus és szocializmus közül a románok fele az Aranykort választaná, csupán 44 százalék részesíti előnyben a rendszerváltás utáni kapitalista társadalmat


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »