Visszatérés a szellemvárosba

Visszatérés a szellemvárosba

Öt évvel ezelőtt pecsételte meg a nagy erejű földrengés és az ezt követő cunami a fukusimai Namié város sorsát. Egy fotográfus páros az atomkatasztrófa óta nyomon kíséri a szellem járta település minden pillanatát. Portrésorozaton a pusztulás képei: arcok és romok.

2011 márciusa óta megállt az idő a Fukusima tartományban fekvő Namiében, és még évtizedekig ez biztosan így is marad, mivel a város mindössze 20 kilométerre fekszik a Fukusima erőmű 1-es blokkjától, amelynek 30 kilométeres körzetéből mindenkit evakuáltak a földrengés és a szökőár következtében. A létesítmény környékén nagy területek váltak sugárszennyezetté, és több mint nyolcvanezer embert menekítettek ki.

Namiét, a szellemvárost egykor 21 ezer ember lakta, mára azonban már senkinek sem ad otthont a település. Az elhagyatott vidékre időnként visszatérő lakók azzal szembesülnek, hogy az egykor oly lakályos otthonuk a várost ellepő rágcsálók és a természeti csapás következtében felismerhetetlenné vált.

Guillame Bression és Carlos Ayesta fotográfusok már öt éve fotózzák sajátos szemszögből a pusztulásra ítélt települést. Portrésorozatukban nem csupán a szellemváros romos épületeit örökítették meg, hanem az egykori lakókkal együtt keresték fel a hajdan pezsgő település színtereit. Az alkotópáros koncepcióját az emberi viselkedés természetessége motiválta egy olyan környezetben, amelyet atomkatasztrófa sújtott: arra kérték a település egykori polgárait, hogy úgy lakják be ismét a ma már egyébként biztonságosnak nyilvánított területet, mintha a tragédia nem következett volna be. Mintha minden a régi kerékvágásban folytatódna.

És a képek magukért beszélnek. Ha csak a fotózás kedvéért, de az élet újraindult Namiében.

Az egykori fodrászszalont, az elhagyatott gépüzemet, az elpusztult CD-boltot, az omladozó falakkal körbevett kávézót birtokba vették az emberek. Ám a település hajdani lakói szerint már sosem tér vissza az élet a vidékre: senki nem akar az első lenni, senki nem akar egyedül visszatérni a szellemvárosba.   Ráadásul felmérések szerint évről évre egyre csökken azoknak a száma, akik a visszaköltözést egyáltalán fontolgatják. Ezért az egykor szebb napokat látott város végérvényesen el fog tűnni a föld színéről.

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression

Fotó: Carlos Ayesta – Guillaume Bression


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »