Visszatér a ZDF-re az Erdogant sértegető férfi

Májustól visszatér a képernyőre a ZDF neo nevű német országos közszolgálati csatornán futó Neo Magazin Royale című szatirikus műsorral Jan Böhmermann német komikus, aki ellen Törökország büntetőeljárást kezdeményezett, amiért műsorában Recep Tayyip Erdogan török elnököt sértegető verset olvasott fel.

A műsor szerkesztői a Neo Magazine Royale Facebook-oldalán közölték, hogy a program május 12-én kerül ismét adásba. A ZDF egyik szóvivője ezt hétfőn megerősítette, és hozzátette, június 2-ig további négy adást terveznek.

Jan Böhmermann a műsor március végi adásában olvasta fel a török államfőt válogatott durvaságokkal sértegető versét. Alkotásáról elmondta, az a szándéka, hogy kitapasztalja, hol vannak a politikai szatíra határai Németországban. A verset válasznak szánta arra, hogy az ankarai vezetés kifogásolta egy másik közszolgálati csatorna, az NDR extra3 című szatirikus műsorának Erdogant gúnyoló dalát.

Merkel is belefolyt

Április 11-én a berlini török nagykövetség úgynevezett szóbeli jegyzéket intézett a német külügyminisztériumhoz, a büntető törvénykönyv 103. paragrafusa alapján kérve a műsorvezető felelősségre vonását. A felségsértési paragrafusnak is nevezett jogszabály külföldi intézmények és képviselőik megsértésének büntetéséről rendelkezik. Az igazságszolgáltatás ilyen esetekben csak német kormányzati felhatalmazással léphet működésbe. A XIX. századból származó jogszabály értelmében akár három év szabadságvesztés is kiszabható.

A komikus ellen maga Erdogan is feljelentést tett. Angela Merkel német kancellár április 15-én bejelentette, hogy kormánya eleget tesz Ankara kérésének. Kiemelte: a felhatalmazás az eljárás megindítására nem jelenti azt, hogy a kormány eleve bűnösnek tartja Böhmermannt, vagy állást foglalna abban a kérdésben, hogy hol húzódik a véleménynyilvánítás, a sajtószabadság és a művészet szabadságának határa. Jelenleg a mainzi ügyészség vizsgálja a Böhmermann-ügyet.

Egy nappal a kancellár bejelentését követően a komikus közölte, egy ideig nem lesz látható a képernyőn.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »