Visszaadta az államnak Dmitro Firtas titángyárát egy ukrajnai bíróság

Visszaadta az államnak Dmitro Firtas titángyárát egy ukrajnai bíróság

Bírósági döntés alapján teljes mértékben visszakerül az ukrán állam tulajdonába a zaporizzsjai Titán-Magnézium Kombinát (ZTMK) a szankciókkal sújtott Dmitro Firtas ukrán üzletember tulajdonából – közölte csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (SZAP).

A határozatot a kelet-ukrajnai Zaporizzsja gazdasági ügyekre szakosodott bírósága hozta meg, amelyben a korrupcióellenes ügyészség javára döntött a Firtas érdekeltségébe tartozó Tolexis Trading Limited (TTL) nevű céggel és a titángyár működtetésre létrehozott vállalattal, a ZTMK-val szemben benyújtott keresetben – írja az MTI.

Ez alapján felmondták az utóbbi társaság létrehozásáról szóló megállapodást, és visszaadták az üzemet az államnak.

Jelenleg a titángyár részvényeinek 51 százalékát az állam, 49 százalékát a TTL vállalat birtokolja.

Firtas cége 2013-ban – vagyis még az európai integrációt és hatalomváltást követelő 2013-2014-es kijevi Majdan-tüntetések nyomán hivatalából menesztett Viktor Janukovics elnöksége alatt – alapította a ZTMK-t, miután megnyerte az állami vagyonkezelő alap által kiírt tendert. Firtas azonban nem teljesítette azt a vállalt kötelezettségét, hogy az üzem korszerűsítésébe 110 millió dollárt fektet be. A pénzt a társaság vezetősége más célokra költötte el, részben offshore cégekbe vitte ki – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Hírdetés

A SZAP emlékeztetett arra, hogy a bíróság már 2018 júliusában a mostanihoz hasonló döntést hozott, de a legfelsőbb bíróság az ügyet újratárgyalásra visszaküldte. „Most viszont az első fokú bíróság teljes mértékben helyt adott a SZAP keresetének, és a ZTMK-t az állam tulajdonába adta” – fejtette ki az ügyészség.

A TTL ügyvédje közölte, hogy megfellebbezik az ítéletet. Roman Csisinszkij szavai szerint egy felsőbb szintű bíróságon már bebizonyosodott, hogy a korrupcióellenes ügyészség és az állami vagyonkezelő alap által a ZTMK ügyében felhozott összes érv jogellenes. Kifejtette, hogy január 28-án az ukrán Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság teljes mértékben felmentette Volodimir Szivakot, a gyár volt igazgatóját az ellene felhozott vádak alól.

Volodimir Zelenszkij elnök június 24-én írta alá azt a rendeletet, amelynek alapján azonnali hatállyal

három évre szankciókkal sújtotta többek mellett Firtast, akire titánügyletei miatt vetettek ki büntetőintézkedéseket.

Az ukrán hírszerzés információi alapján hosszú ideig szállított nyersanyagot olyan oroszországi katonai vállalkozásoknak, amelyek szankciók alatt állnak.

Firtas 2014 tavasza óta Bécsben tartózkodik, ahol az Egyesült Államok kérésére őrizetbe vették. Az Egyesült Államokban azzal vádolják, hogy megvesztegetéssel engedélyt szerzett Indiában titánérc kitermelésére, amit vállalkozása onnan az Egyesült Államokba készült szállítani.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »