Virágzó civilizációk élhettek egykor Amazónia korábban lakhatatlannak tartott vidékein

Virágzó civilizációk élhettek egykor Amazónia korábban lakhatatlannak tartott vidékein

A kutatók sokáig úgy vélték, hogy az Amazonas-medence sűrű esőerdői javarészt teljesen lakatlanok voltak. Ma már jól tudjuk, hogy ez korántsem volt így, sőt a legújabb régészeti felfedezések arra utalnak, hogy egykor akár milliós nagyságrendben élhettek itt emberek.

Amazónia mélyén, az Amazonas egy mellékfolyója mentén terül el a Tapajos-medence, amelynek vidéke sokáig feltérképezetlen volt a régészek előtt. Az utóbbi években azonban légi fotók és műholdfelvételek alapján 81 lelőhelyet sikerült azonosítani, amelyek között apró telepektől kezdve, akár 20 hektárra kiterjedő településmaradványokkal is találkoztak. A kutatások egyik vezetője, Dr. Jonas Gregorio de Souza a felfedezésekkel kapcsolatban megjegyezte: „Azt már eddig is tudtuk, hogy hamis a régi vélekedés, miszerint Amazónia egy, az ember által még érintetlen ősi erdő lett volna, amelyben csak elszórva élt egy-egy nomád közösség. A nagy vita ma már arról zajlik, hogy milyen volt az Amazóniában élő emberek földrajzi eloszlása a Kolumbuszt megelőző időkben.”

A lelőhelyek nyomai akkor bukkantak rá, amikor a folyamatos erdőírtás következtében egyre nagyobb területek váltak láthatóvá a műholdfelvételekről. Először a gyakran hatalmas méretű, mértani (négyszög, hatszög vagy éppen kör) alakú formákat képező, úgynevezett geoglifák tűntek fel a kutatók számára. A tüzetesebb vizsgálat továbbá arra utalt, hogy a geoglifák mellett – vagy éppen bennük – évszázadokkal ezelőtt emelt épületek nyomai fedezhetőek fel.

Az így valószínűsített lelőhelyek közül a régészek 24-et a helyszínen is megvizsgáltak és valamennyiről bebizonyosodott, hogy egykor emberek éltek ott. Különféle elszórtan heverő kerámiatöredékek, csiszolt kőbalták és a környéken fellelt termékeny, fekete föld mind-mind arra utal, hogy a régen élt közösségek hosszú távra rendezkedtek be ezeken a helyeken.

Az elvégzett radiokarbon vizsgálatok kimutatták, hogy a régió „aranykora” 1250 és 1500 közé tehető, amely időszak elején során nagy mértékben növekedett az itt élő emberek lélekszáma. A településeket alkotó épületeket föld alapra emelték és fából építették őket. Valószínűsíthető, hogy a telepeket ugyancsak fából cölöpfal vette körül, bár ezek maradványait egyelőre nem sikerült megtalálni.

Érdekesség, hogy a telepek rendszerint kis patakok vagy források mellett létesültek, ami ugyancsak ellentmond egy korábbi vélekedésnek, miszerint Amazónia lakói kizárólag a nagy folyók mentén telepedtek meg. Jól látszik, hogy az őslakosok aktívan alakították környezetüket, mezőgazdasági tevékenységet folytattak és gyümölcs-, illetve brazildiófákat ültettek.

Az eddigi adatok alapján készített becslések szerint a régió jelentős része továbbra is felfedezésre vár. Úgy számolnak, hogy összesen 1000-1500 ilyen erődített település állhatott itt egykoron, amelyeknek eddig mindössze az egyharmadát sikerült azonosítani. Mindezek alapján a terület fénykorában akár 500 ezer – 1 millió embernek is otthont adhatott. Souza felhívta a figyelmet arra is, hogy a talált kerámiák és építészeti maradványok azt mutatják, hogy a régióban egymással párhuzamosan több, önállóan fejlődő kultúrával is számolhatunk.

A hanyatlás kezdete az európai ember megérkezéséhez köthető. A kutatók úgy vélik, hogy a behurcolt betegségek hatalmas sebességgel terjedtek az indián törzsek között, akiknek szervezete teljesen védtelen volt a korábban ismeretlen kórokozókkal szemben. A betegségek így valószínűleg már jóval korábban legyengítették Amazónia lakóit, minthogy a fehérek ténylegesen bemerészkedtek volna az esőerdő mélyére.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »