Virágvasárnapot ünneplőket támadtak meg Indonéziában

Az indonéz katolikus templom előtt a vasárnapi mise alatt robbantottak öngyilkos merénylők, tizennégyen megsérültek a támadásban. Az indonéz hatóságok elítélték a vallási erőszakot – írja a Reuters.

Feltehetően két öngyilkos merénylő robbantott vasárnap reggel az indonéziai Celebesz szigetén található Makassarban, egy katolikus templom oldalbejárata előtt, melyben a hívek épp a virágvasárnapot ünnepelték. A közösség papja azt nyilatkozta a médiának: az egyik támadó motorral megpróbált bejutni a templom udvarára, de megállította őt a templom őrsége. Az eddigi híradások szerint a merényletben tizennégyen sérültek meg.

indonezia.jpg

Fotó: AP/Daeng Mansur

Gomar Gultom, az Indonéz Egyházak Tanácsának vezetője kegyetlen incidensnek nevezte a virágvasárnapot ünneplő hívek elleni támadást, a vallásügyi miniszter pedig azt hangsúlyozta: bármi is legyen a támadás motivációja, azt nem igazolhatja egyetlen vallás sem. Az indonéz elnök, Joko Widodo terrorista cselekedetnek nevezte a történteket, nyugalomra intette a lakosságot, és a kormány nevében ígéretet tett, hogy mindenkinek biztosítják a félelem nélküli, szabad vallásgyakorlást.

Indonézia a világ negyedik legnépesebb országa, egyben a legnépesebb muszlim többségű (88%) ország. A keresztyének (8%) háromnegyede protestáns, negyede katolikus. A lakosság 3 %-a hindu, 1 %-a buddhista. Az erőszakot eddig egyik ismert terrorszervezet sem vállalta magára, a Reuters szerint a rendőrség egy olyan radikális iszlamista csoportot gyanúsít, amely 2018-ban keresztyéneket és rendőröket támadott meg, megölve több mint harminc embert.

Az EVT is elítélte az indonéz merényletet

Imádkozunk az szörnyű támadás áldozataiért, családjaikrt és szeretteikért, és valamennyi hívőért, akik virágvarsánapi isterntiszteletre gyűltek össze – mondta Ioan Sauca, az Egyházak Világtanácsa főtitkára. De imádkozunk az elkövetőkért is, akik olyannyira a szélsőséges ideológiák befolyása alá lerültek, hogy még magukat sem kímélték, hogy másokat bántsanak – tette hozzá.

Az EVT főtitkára sürgette, hogy az indonéz kormány szigorítsa a biztonsági intézkedéseket, amivel megvédheti ártatlan állampolgárait az extremista támadásoktól: „Minden embernek mindenhol biztosítani kell a lehetőséget, hogy anélkül mehessen el templomba, hogy féltenie kelljen saját, vagy gyermekei életét.” Sauca az egész világot szolidaritásra és összefogásra szólította a békéért, biztonságért és igazságosságért nem csak Indonéziában, hanem minden ember és nemzet számára. „Egy istentiszteletet ünneplő helyi gyülekezet ellen elkövetett támadás valamennyiünk ellen elkövetett erőszak” – áll a főtitkár nyilatkozatában.

Forrás:

Reuters.com