Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

Virágvasárnap – idén március 28. – a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Virágvasárnap jelentése a latin Dominica palmarum, azaz a pálmaágak vasárnapja kifejezésből származik, amely az ünnepi körmenetet és a dicsőséges bevonulást vételezi elő. Ezen vasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek, ahogy azt már a 4. századtól lejegyezték, és a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedtek el világszerte.

A Katolikus Egyházban a hagyományos virágvasárnapi ünnepi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik. A templom előtt összegyűlt hívek pálmaágakkal vagy barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papságot és az asszisztenciát. Az ünnepi körmenet arról való megemlékezés, ahogy egykor Jézust ünnepelte a jeruzsálemi tömeg. A szamárháton bevonuló Jézust meglátva leterítették ruháikat, ágakat törtek a fákról, s eléje szórva ezt kiáltozták: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!” (Mk 11,9–10). Kétezer évvel ezelőtt a jeruzsálemi nép Dávid fiaként üdvözölte Krisztust, Messiásként, aki szabadulást hoz népükre, és megszabadítja őket a rómaiak elnyomása alól. Krisztus küldetése azonban egészen más volt, nem az elnyomó uralomtól szabadította meg a népét és azáltal egész emberiséget, hanem a bűn rabságából. Ebben áll a megváltói tett, ez húsvét értelme.

A virágvasárnapi leegyszerűsített, ünnepélyességétől megfosztott liturgikus keret tükrözi az ünnepnek a liturgiánkban meghonosodott másik elnevezését, azt, hogy ez

A szentmise olvasmányai már Krisztus szenvedéstörténetét tárják elénk. Az olvasmány, Izajás próféta könyvéből a megjövendölt Messiásról szól (Iz 50,4–7), a szentlecke Szent Pál apostolnak a Filippiekhez írt leveléből Krisztus kenózisát (önkiüresítését), az Atyának való engedelmességet és kereszthalálát mondja el. Az evangéliumi szakasz pedig Jézus passióját, kínszenvedését tárja elénk Szent Márk evangélista szerint (Mk 14,1–15,47).

Hírdetés

A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja.

A mostani virágvasárnap egy sajátos lehetőséget ad a számunkra, hogy

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »