Villamoskeringő Pozsonyban

Villamoskeringő Pozsonyban

Hosszú ideje képezi vita tárgyát Pozsony belvárosában a villamosvonal-hálózat tervezett bővítése. Az új útvonal ugyanis a Pribina utcában található Szlovák Nemzeti Színház épülete előtt húzódna, ami teljességgel elfogadhatatlan a kulturális szakma számára.

A pozsonyi magisztrátus 2019-ben mutatta be a belváros új villamosvonal-hálózatának terveit, amely az Öreg híd felől indul, a Pribina (Pribinova) utcán keresztül haladva fordul a Kassai (Košická) utcára, és a Miletič utcai piacnál csatlakozik a már meglevő ruzsinói vonalhoz. A terveket a kulturális élet képviselői több kritikával illették, nehezményezve, hogy a Pribina utcában levő Szlovák Nemzeti Színház épülete előtt nem szabadna zajos villamosoknak közlekedniük.

Az említett vonal a Malomligeti út környékén jelenleg épülő új városközpont számára készül, amelyet pozsonyi „Downtown”-nak is neveznek, s ahol a közeljövőben naponta akár 200 ezer ember is megfordulhat.

A villamoshálózat kibővítését az új városnegyedben a bársonyos forradalom óta az egyik legnagyobb közlekedési projektnek tartják Pozsonyban. A projekt célja összekapcsolni az Óvárost és Főrévet a toronyházak városnegyedével, vagyis összekötni Pozsony legforgalmasabb pontjait.

A városvezetés szerint fontos lenne minél előbb megoldani a közlekedést ezen a szakaszon, hogy elkerüljék a forgalmi torlódásokat. Mivel Pozsonyban nincs metró, a legalkalmasabb közlekedési eszközként a villamos kínálkozik.

A tervek szerint az új villamosútvonal első, 1,22 kilométer hosszú szakasza a Šafárik tértől a Pribina utcán keresztül húzódna a Kikötői hídig, míg a második szakaszban a Kassai és a Miletič utcával bővítenék a hálózatot, majd a Szaleziánusok nevű megállónál kapcsolódna a főrévi vonalhoz. Az új útvonal várhatóan 2024-ben készül el.

A villamosközlekedés bővítésével nemcsak a ruzsinói, ligetfalui és óvárosi lakosok számára válna egyszerűbbé a tömegközlekedés, de a Pozsonypüspökiből és Vereknyéről érkezők számára is.

Ez utóbbi városrészek esetében ugyanis tervben van további villamosvonal kiépítése, amely majd az új városközponton áthaladó villamosvonallal lesz összekötve.

A tervezett útvonallal kapcsolatban fenntartásainak adott hangot a kulturális tárca is, élén Natália Milanová miniszterrel. Milanová szerint a színház előtt közlekedő villamosok zaja zavarná a színházi előadásokat.

Ez a probléma a Hviezdoslav téren található régi Szlovák Nemzeti Színház esetében is fennáll, nem szólva a pozsonyi vigadóról, a Redutról, amely előtt szintén villamosok zörögnek, és zavarják az előadásokat és a hangversenyeket.

A szakemberek ennek kapcsán kiemelik a károlyfalui felújított villamosvonal esetét is, ahol a lakosoktól számos panasz és petíció érkezett a városvezetéshez azzal kapcsolatban, hogy a felújított pályákon közlekedő villamosok zaja zavarja a közelben lakókat.

Hírdetés

A magisztrátus az új városközponttal kapcsolatban hét lehetséges útvonalat értékelt ki. Ezekből a Pribina, a Kassai és a Miletič utca menti vonal bizonyult a legjobbnak, a Kertész utcai és a Šafárik téri villamosvonallal való összekötéssel. A városvezetés szerint ez az útvonal a legelőnyösebb az összes változat közül, mivel a közlekedés szempontjából a leggyorsabb, a legtöbb utast tudja kiszolgálni, és a leggyorsabban és a legolcsóbban kivitelezhető. A többi útvonal esetében több akadály is felmerült. Ilyenek voltak a forgalomra gyakorolt negatív hatások, a tulajdonviszonyokkal kapcsolatos problémák, vagy más műszaki akadályok.  

Ezzel szemben a kulturális tárca szerint más útvonalat kellene választani, mégpedig a Dosztojevszkij sor–Landerer utca–Čulen utca– Pribina utca mentén áthaladó útvonalat, amellyel megkerülhetnék a színházat. A magisztrátus elutasította ezt a megoldást, mivel szerinte megvalósíthatatlan.

Milanová álláspontját támogatja a nemzeti színház vezetése is. A művészek és az aktivisták már a múltban is ellenezték a város által preferált útvonalat, felhívták a figyelmet a színház előtti tér és gyalogosövezet építészeti értékeinek ellehetetlenítésére.

A színház vezetése szerint a villamos zaja és vibrációi különösen negatív hatással lennének a színházi előadásokra.

Jelenleg a színház előtti tér egy gyalogosövezet, amely a Duna-parthoz vezet. A városvezetés ezzel szemben azt állítja, hogy a Pribina utcán közlekedő villamos javítana a színház előtti köztér minőségén, amiből a színház is profitálhatna.

Milanová és a kulturális minisztérium álláspontja az ügyben kulcsfontosságú, mert éppen a kulturális tárca felelős a színház körüli telkekért. A városvezetés terveit Milanová mellett Ján Budaj környezetvédelmi miniszter is ellenzi.

Az útvonal, amely mellett a magisztrátus kardoskodik, nagyon hasonlít ahhoz, amelyet még 2017-ben (Ivo Nesrovnal idejében) dolgozott ki a J&T Real Estate pénzügyi csoport, amelynek számos épülete áll a Duna-parton (bevásárlóközpont, toronyházak, irodaházak). A J&T nem az egyedüli, mellette állnak a Penta vagy a HB Reavis pénzügyi csoportok toronyházai. Ján Budaj éppen ezért kritizálta Matúš Vallo főpolgármestert, aki szerinte hihetetlen politikai tőkét fektet abba, hogy megfeleljen a J&T szeszélyeinek.

– nyilatkozta Budaj.

A magisztrátus és a kulturális tárca továbbra sem tud megegyezni az új villamosvonallal kapcsolatban.

A városvezetés egy zajvédelmi szakvéleményt is kidolgoztatott, amely szerint a villamos nem fogja zavarni a színházat. A tanulmány kimutatta, hogy a villamos a kanyarokban a legzajosabb.

Ha a villamos elkerülné a színház épületét, és a Landerer utcán keresztül közlekedne, kétszer is kanyarodnia kellene, ezért sokkal zajosabb lenne, mintha az épület előtt közlekedne.

A város szerint a villamosvonal elkészítése nem tűr halasztást, ezért szeretne minél hamarább megegyezni a kulturális tárcával. Kompromisszumként most azt javasolta, hogy a színház előtti közvetlen útvonalon kívül egy másik vonal is épüljön, amely megkerülné a színház épületét. Ha a köztéren valamilyen rendezvény lenne, akkor a villamosok elkerülhetnék a helyet. A minisztérium ezt az alternatívát sem támogatja.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/47. számában.           


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »