Villámcsapás miatt leégett az atyhai katolikus templom

Villámcsapás következtében hétfőre virradóra leégett Atyha római katolikus temploma – közölte az Élő Székelyföld portál. A hírt az MTI-nek a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének a szóvivője megerősítette.

Az Élő Székelyföld portál tudósítása szerint a néhány évvel ezelőtt teljesen felújított templomépületnek volt villámhárítója, de a légköri elektromos kisülés olyan rendkívüli erejű volt, hogy a tetőszerkezet szentély fölötti része azonnal lángra kapott. A lángok olyan gyorsan elterjedtek, hogy – noha a plébános és a harangozó is a templomban tartózkodott a villámcsapás idején – a templom értékei közül csak a szentségtartót és néhány miseruhát tudtak kimenteni.

Alina Ciobotariu hadnagy, a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének a szóvivője az MTI-nek elmondta, vasárnap este 22 óra 11 perckor értesítették a tűzoltóságot az atyhai templomtűzről. A hivatásos tűzoltók Székelyudvarhelyről három autóval, a korondi, parajdi, és felsősófalvi önkéntes tűzoltók öttel vonultak a helyszínre. Hajnali három óráig küzdött 13 hivatásos és 29 önkéntes tűzoltó a lángokkal, a templomot azonban nem tudták megmenteni.

A szóvivő szerint a tetőszerkezet és a mennyezet égő gerendái beestek a templomtérbe, és a tűz átterjedt az oltárra, a bútorzatra és az orgonára is. A tűzoltóknak csupán a torony egy részét sikerült megmenteniük. A tűzvészben a harangok is megsérültek. A szóvivő szerint a tűzoltók beavatkozásának a legfontosabb eredménye az volt, hogy a tűz nem terjedt át a szomszédos iskola, és ravatalozó épületére, valamint a falu házaira.

A tűzoltóság első becslése szerint a tűzvész 380 ezer lejes kárt okozott.

A Székelyudvarhelytől 36 kilométerre, egy hegynyeregben 700-750 méter magasan fekvő Atyha római katolikus temploma 1797-1799 között épült. (mti)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »