Világszerte tombol az influenzajárvány

Világszerte tombol az influenzajárvány

Amerikában, Európában és Ázsiában. Az amerikai egészségügyi hivatal azt közölte, hogy az elmúlt 15 évben nem volt még ennyire súlyos a helyzet – a fertőzöttek száma elérheti akár a 34 milliót is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felméréséből kiderül, évente átlagosan 290–650 ezer ember veszti életét az influenza miatt világszerte, és úgy tűnik, az idei eredmények sajnos csak növelni fogják ezt a számot, az előrejelzések ugyanis 1–4 millió áldozatot jósolnak.

A közelgő jelenséget már tavaly lehetett sejteni, hiszen a déli féltekén, Ausztráliában a korábbiaknál súlyosabb járvány jelentkezett, és a tapasztalatok azt mutatják, a vírusok az ottani tél elmúltával az északi féltekén is megjelennek. Így is lett, és a tünetek között sajnos nem csak a kellemetlen orrfújás vagy a köhögés szerepel; a H3N2 típusú influenza halálos áldozatokat is szedett. Ausztráliában csak tavaly 745-en haltak bele a betegségbe, ez jóval meghaladja az eddigi 176-os átlagot. (A 745 ember 55 százalékát H3N2-vel, 45 százalékát más típusú influenzával regisztrálták). A betegséget sokan ausztráliai influenzaként is emlegetik, tévesen, hiszen a vírus nem a koalák földjéről, hanem (a legújabb tanulmányok szerint) Hongkongból indult el.

A vírus már Európát is elérte, és szomszédainknál is tombol. Romániában is követelt már halálos áldozatokat a betegség, idén eddig 16 halottról lehet tudni, közülük nyolcan az elmúlt tíz napban vesztették életüket. Szerbián januárban söpört végig az influenza, Szlovákiában ugyancsak járvány van, több oktatási intézményben is szünetel az oktatás.

Az Egyesült Államokban ezen a télen 15-ből 1 alkalommal influenzás beteghez riasztották az orvosokat, ez az arány pedig a 2009-es sertésinfluenza-járvány óta nem volt ennyire magas (a sertésinfluenza miatt 18 ember vesztette életét világszerte). Hawaii-t kivéve minden államban jelentettek be influenzával fertőzött betegeket. A 12 ezer amerikai kórházi eset közül 37 gyermeket már nem lehetett megmenteni, de a legtöbb áldozat nem a fiatal korosztályból, hanem a 65 év felettiek közül került ki, az ő szervezetük már nem volt elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon a kórral. A betegek többsége fej- és torokfájásra, hasmenésre, hányásra és magas lázra panaszkodott, és két héten belül kilábalt a vírusból, míg a többieknél szövődmények alakultak ki. Az influenza ellen ugyan létezik védőoltás, de nem mindenki él vele. Sőt, Donald Trump egyik tanácsadója, az evangéliumi keresztény Gloria Copeland a vakcina helyett inkább imádkozásra próbálta ösztönözni az amerikaiakat. A texasi Copeland szerint „Jézus önmagát adta az embereknek, védőoltásként. Csak mondogassátok, hogy: soha nem kapom el az influenzát”. A „jótanács” az amerikai orvosok és járványszakértők körében igen nagy felháborodást keltett.

Ázsiában Dél-Koreából, Szingapúrból és Kínából jelentették a legtöbb influenzás esetet. Más országokban is igyekeznek már megelőző intézkedéseket hozni, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg. Hongkongban például bezáratták az összes óvodát és általános iskolát, hogy megállítsák a vírus terjedését. Így több százezer kisgyerek kezdte korábban a hagyományosan február 16-án kezdődő háromhetes újévi szünetet. A hongkongi oktatási hivatal minden iskolát arra kért, alaposan tisztítsák és fertőtlenítsék a tantermeket és az egyéb helyiségeket.

http://mno.hu/

Mit tehetnek azok, akik még nem kapták el a betegséget? Az elsődleges megoldás természetesen a fent említett védőoltás (csak 6 hónaposnál idősebbeknek adható be), amelynek 1-2 hétre van szüksége, hogy kifejtse a hatását. Azonban érdemes beadatni, hiszen a „szezon” akár áprilisig is eltarthat. Ha pedig már érződnek a kezdeti tünetek, sok pihenés, még több folyadék és némi paracetamol segíthet, de mindenképpen érdemes felkeresni orvost, nehogy rosszabbra forduljon a dolog.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »