Világszerte hiányoznak a minőségi munkahelyek

Világszerte hiányoznak a minőségi munkahelyek

Veszélybe kerülnek a szegénység visszaszorítása terén több évtized alatt elért eredmények a minőségi munkahelyek világszintű hiánya miatt – figyelmeztet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb jelentésében.

munkakor_b

Az ILO Foglalkoztatási és társadalmi kilátások a világban, 2016 – a munkahelyek átalakítása a szegénység felszámolásáért című, szerdán nyilvánosságra hozott kiadványa szerint jelentős eredmény, hogy világszerte mintegy felére csökkent a szegénység az utóbbi két évtizedben.

A 107 fejlődő és feltörekvő ország népességének 36 százaléka él napi kevesebb mint 3,1 dollárból, míg mélyszegénységben (napi 1,9 dollárnál kevesebből) ugyanezen országok lakosságának 15 százaléka él, szemben a korábbi 67 és 46 százalékkal. Azonban a fejlett országokban, elsősorban Európában a válság kezdete óta a relatív szegénység mintegy egy százalékponttal, 17,2 százalékra nőtt, globálisan pedig több mint 300 millióan élnek a medián jövedelem 60 százaléka alatt ezekben az országokban az ILO jelentése szerint.

Nem volt kiegyensúlyozott a fejlődés a szegénység felszámolása terén a közepes jövedelmű országokban, főként az ázsiai és a csendes-óceáni régióban a szegénység rohamosan csökkent, az alacsony jövedelmű országokban azonban, ahol az emberek 47,2 százaléka továbbra is mélyszegénységben él, a csökkenés mértéke sokkal kisebb volt.

Guy Ryder, az ILO főigazgatója a tájékoztatás szerint kiemelte: nyilvánvalóan veszélybe került az a fenntartható fejlődési cél, hogy 2030-ra a világ valamennyi részén felszámolják a szegénység minden formáját. „Ahhoz, hogy sikerüljön felszámolni a generációkon át fennálló szegénység miatti súlyos állapotokat, minden országban figyelmet kell szentelni a munkahelyek minőségének” – hangsúlyozta.

A jelentés egyébként több ajánlást is tartalmaz a minőségi munkahelyek létrehozására, a szegénység csökkentésére, amelyek közül kiemelik a fenntartható vállalkozások ösztönzését, az informális vállalkozások, illetve foglalkoztatás legálissá tételét és a lemaradó ágazatokba, főként a mezőgazdaságba és a vidéki nem mezőgazdasági ágazatokba történő befektetéseket. „Fontos a munkahelyi jogok erősítése, hogy a munkáltatói és munkaadói szervezetek eredményesebben képviselhessék a szegényeket” – szögezi le a dokumentum.

Raymond Torres, az ILO kutatási részlegének igazgatója a közlemény szerint elmondta: ma a világ 30 százaléka szegénységben él, miközben a világ jövedelmének csupán 2 százaléka jut el hozzájuk. A tanulmány arra is rámutat, hogy a jövedelmek nagyfokú eltérése csökkenti a gazdasági növekedés pozitív hatását a szegénység visszaszorítására. „Ez a megállapítás felhívja a figyelmet arra, hogy már régóta el kellene gondolkodni a gazdag nemzetek és egyének felelősségéről a szegénység tartóssá tételében” – tette hozzá az ILO kutatási részlegének igazgatója. 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »