Vigyük Jézust a világba! – Megülték a csíksomlyói kegytemplom búcsúját

Vigyük Jézust a világba! – Megülték a csíksomlyói kegytemplom búcsúját

Vigyük Jézust a világba és akkor lesznek a örömteli és hálatelt találkozásaink – erre biztatott Albert Leander ferences testvér a csíksomlyói kegytemplom búcsús szentmiséjén július 2-án, szombaton, Sarlós Boldogasszony ünnepén, amikor ismét több ezren zarándokoltak Csíksomlyóra.

Július első szombatján ismét zarándokok ezrei látogattak Csíksomlyóra. Ugyanis ekkor tartották az „Ezer Székely Leány Napja” rendezvényt, a csíksomlyói kegytemplom búcsúját és délután az ünnepélyes elsőszombati Mária-köszöntőt, amelyen 90 ministráns is részt vett.

A kegytemplom búcsús szentmiséjét Albert Leander ferences szerzetes mutatta be. Prédikációjában arra kereste a választ, hogy korunk embereinek miként lehetnének olyan találkozásai, mint amilyen a Szűzanyáé és Erzsébeté volt: örömmel és hálaadással teli.

Rámutatott: Isten szándéka az, hogy mindegyikünk üdvözüljön, örömteli és haladással teli találkozásaink legyenek, ehhez pedig tanulnunk kell a boldogságos Szűz Máriától, aki Isten hívására igent mondott és elindult az úton.

 

Szüksége van a mi döntésünkre, akaratunkra, igenünkre. Máriát Isten kiválasztotta, alkalmassá tette arra, hogy az ő szent Fiának édesanyja legyen, de ugyanakkor szüksége volt az ő közreműködésére, igenjére. Isten bennünket is képessé tesz arra, hogy befogadjuk őt, az ő igéjét a szívünkbe, őt magát az oltáriszentségben. Szüksége van ránk, az igenünkre. Vajon az igent úgy mondjuk-e ki, mint a boldogságos Szűz Mária?” – mondta a ferences szerzetes. Megjegyezte: Mária igenje mellett ott volt az elindulása is: vállalata az Erzsébethez vezető út nehézségeit is.

„Úgy indulunk el a templomba, úgy indultunk el ma is, hogy részt vegyünk a szentmisén, a kegytemplom búcsús szentmiséjén, hogy igazi értékre akartunk találni. Ez az igazi érték maga Jézus Krisztus.

– tette hozzá Leander testvér. Arra biztatott: vigyük Jézust a világba és akkor lesznek a örömteli és hálatelt találkozásaink.

Hírdetés

Ugyancsak Sarlós Boldogasszony ünnepén tartották az elsőszombati ünnepélyes Mária-köszöntőt Csíksomlyón. A délután négy órakor kezdődött imaórát a gyimesi hívek és a gyulafehérvári főegyházmegye plébániáinak aktív fiú ministránsai számára szervezett ministránstábor résztvevői vezették.

Az ünnepi szónok Pacsai János csereháti esperes, encsi parókus volt. Prédikációjában arra biztatta a híveket, hogy ne csak Máriához, hanem Máriával is imádkozzanak.

A szentmise után a csíkszeredai Szent Kereszt-főplébánia Gaudete kórusa tagjainak vezetésével imádkozták a zarándokok az örvendetes rózsafüzért, majd a gyertyás körmenet következett, amelyben szintén a kórus tagjai vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.

A következő Mária-köszöntő augusztus 6-án lesz.

A Sarlós Boldogasszony-napi búcsút és az elsőszombati Mária-köszöntőt a Mária-kegyhely YouTube-csatornája élőben közvetítette.

Forrás: Romkat.ro

Szöveg: Bíró István ferences sajtóreferens

Fotó: Erdélyi Ferencesek

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »