Videoüzenetben köszöntötte a Vatikánban rendezett zenei konferencia résztvevőit a pápa

Videoüzenetben köszöntötte a Vatikánban rendezett zenei konferencia résztvevőit a pápa

Virtuális nemzetközi tanácskozást tartottak a Vatikánban a zenéről a Kultúra Pápai Tanácsa, a Pápai Egyházzenei Intézet és a Szent Anzelm Egyetem Pápai Liturgikus Intézete szervezésében február 4–5-én. Vajon a jelenlegi, járvány okozta helyzetben a csendet üresen éljük meg, vagy a meghallgatás szakaszában vagyunk? – tette fel a kérdést üzenetében Ferenc pápa.

A tanácskozás témája: Szövegek és szövegkörnyezetek. „Énekeljetek az Úrnak új éneket! A föld határáig dicséretét!” – idézte Ferenc pápa a videoüzenet felütéseként Izajás próféta felszólítását, kiemelve, hogy a liturgia, az evangelizáció és a közösségek szempontjából egyaránt különösen fontos a zene.

A Szentírás szövegei világszerte számtalan zenei kifejezésmódot ihletettek a gregorián énekektől Palestrinán, Bachon át egészen a kortárs szerzőkig. Ma is sokan dolgoznak fel bibliai szövegeket.

Az elmúlt évtizedekben számos egyházi közösség is újraértelmezte a szent szövegeket, akár új zenei formák követésével, akár az ősi örökség felhasználásával – mondta a Szentatya.

Zenésznek lenni az egyház és a közönség szolgálatában is értékes elkötelezettség – ezt a pápa üzenetében külön is kiemelte, hiszen a zenészeket is fokozottan érintik a járványhelyzet következményei; lehetőségeik jelentősen korlátozottak most. Noha sokan komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy új, kreatív formában és módon folytathassák a munkájukat, életükre mégis rendkívüli mértékben nyomta rá a bélyegét a számos szigorú előírás, amelyek következtében többek között a koncerttermek is hosszú ideje üresek állnak. Voltak, akik elveszítették munkájukat, társadalmi kapcsolataikat, vagy nehéz körülmények között kell szembenézniük a képzés, az oktatás és a közösségi élet kihívásaival.

A Szentatya annak a reményének is hangot adott, hogy a járványhelyzet enyhülésével a társadalmi élet ezen területe is hamarosan újjászülethet, és akkor végre visszatérhetünk az énekléshez, a zenéléshez, a kórusének közös élvezetéhez, mert mint Miguel Cervantes a Don Quijote című regényében megfogalmazta:

„Sokáig hallgattam, csöndben voltam, szinte visszafogtam magam…” – folytatta Ferenc pápa ismét Izajás próféta szavaival (Iz 42,14). Mint mondta, egy jó zenész ismeri a csend, a szünet értékét is. A hang és a csend váltakozása termékeny közeg: lehetővé teszi a hallgatást, amely alapvető szerepet játszik minden párbeszédben.

Hírdetés

Kedves zenészek, a közös kihívás az, hogy meghallgassuk egymást – mutatott rá, hozzátéve, a liturgiában éppen arra kapunk meghívást, hogy hallgassuk meg Isten Igéjét.

Sok szöveg és kompozíció a zene erején keresztül képes hatni a személyes lelkiismeretre, egyúttal képes egyetemes testvériséget teremteni. Tudjuk, hogy mennyire fontos az üdvösség történetének elmondása jól érthető kifejezések és nyelvezet formájában.

Minden kultúra és minden helyi közösség más és más, és mindegyiknek megvan a maga ethosza – mondta Ferenc pápa. – A virtuális találkozó fókuszában is ez áll, valamint a hozzájuk tartozó legkülönfélébb zenei formák és kifejezőeszközök.

Külön kiemelte a pápa az őslakos civilizációk zenekultúráit, amelyekben a zene megközelítése a legtöbb esetben összekapcsolódik a tánc és az ünnep többi rituális elemével is. – Ebben az összefüggésben felmerülhetnek olyan sajátságos elbeszélési módok is, amelyek beilleszthetők az evangelizáció szolgálatába – mutatott rá.

Ferenc pápa kérdésekkel zárta videoüzenetét: Vajon a most megélt csend üres, vagy a meghallgatás fázisában vagyunk? Megszólal majd egy új dal? És így válaszolt: A hangok, a hangszerek, a kompozíciók a jelenlegi helyzetben is kifejezik Isten hangjának harmóniáját, a megszólaló „szimfónia” pedig az egyetemes testvériség felé vezet.

„A szívek egységét mélyebbé teszi a hangok egysége” (Musicam sacram, 5) – emlékeztetett végül a Szentatya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »